Világsztárokat várnak az első magyar sznúkergálára


-A A+

Két igazi világsztár részvételével rendezik meg 2017. március 18-án az első magyar sznúkergálát.

A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint a budapesti eseményen részt vesz a 2010-ben világbajnok ausztrál Neil Robertson, valamint a kétszeres vb-döntős brit Allister Carter.

A világklasszis játékosok délután és este is összecsapnak egymással, valamint két magyarral is meg fognak küzdeni. A mérkőzések mellett trükklökéseket is bemutatnak majd.

A gálán rész vesz a női játékvezetés úttörője is, Michaela Tabb, ő volt az első hölgy, aki hivatalos sznúkermérkőzésen bíráskodott. 2009-ben első nőként vezette a világbajnoki finálét, ráadásul 2012-ben is megkapta ezt a megtisztelő feladatot.








EZT OLVASTA MÁR?

X