Ennyi nem elég – lehokizta osztrák ellenfele a Fehérvárt


-A A+

Hiába buzdította több ezer drukker, köztük egy kisebb csíkszeredai csoport a Fehérvár AV 19 csapatát Budapesten, a magyar jégkorong zászlóvivője nagy különbségű vereséget könyvelt el a Red Bull Salzburggal szemben.   

Csalódottan távoztak a székesfehérvári jégkorongbarátok a Városligetből a Winter Classic első napján. A karácsonyi hokibuli szerda esti nyitó mérkőzése nem úgy sült el, ahogy azt a Fejér megyei klubnál remélték. Az utolsó harmad közepén – látva kedvenceik szenvedését – a hideg időjárás által megedzett nézők egy része távozóra fogta. Pedig az osztrák bajnokság (EBEL) alapszakaszához tartozó mérkőzés szorosan alakult, egészen az utolsó játékrészig.

Az első húsz percben a szurkolók kétszer is vígan énekelték a Republic sorait, de a „Még, még, még, ennyi nem elég” felszólításra nem igazán hallgattak a fehérváriak. Bár Kóger Dániel kétszer is bevette a salzburgiak kapuját az első harmadban, a többszörös osztrák bajnok sem maradt adós a gólokkal.

Hosszú ideig 2–2 állt az eredményjelzőn, az utolsó felvonás viszont kizárólag a Salzburgról szólt. A néhány alapemberét nélkülöző vendégegyüttes egymás után hat alkalommal mattolta Hetényit, így lett a fehérváriakra nézve megalázó a végeredmény (2:8). Ez volt a Fehérvár legsúlyosabb veresége az EBEL mostani szezonjában. 

Pedig  játékosai különleges mezekkel készültek a szabadtéri bulira, ugyanakkor a drukkerek is kitettek magukért. A keménymaghoz csatlakoztak néhányan Csíkszeredából, a Sportklub-szurkolók nagy méretű székely zászlót függesztettek ki a lelátón, és végig bíztatták a testvérváros csapatát, amelyben egyébként több csíki származású játékos szerepel.

A nézőtéri showhoz a salzburgi vendégdrukkerek is hozzájárultak, az osztrák alakulatot kisszámú szurkolói csoport kísérte el a magyar fővárosba. A Fehérvár AV 19 pénteken a Klagenfurt ellen javíthat, csütörtökön pedig a MOL Liga négy csapata mutatja meg magát. A nap első mérkőzését az Újpest és a Csíkszeredai Sportklub játssza, majd a MAC Budapest csap össze a DVTK Jegesmedvékkel.








EZT OLVASTA MÁR?

X