Miriuță: az utolsó öt percben öt évet öregedtem


-A A+

Majdnem ráfázott kihagyott helyzeteire a Kolozsvári CFR a román labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának zárómérkőzésén. Vasile Miriuță csapata a hosszabbítás utolsó pillanataiban hozta vissza az elveszettnek tűnő pontokat.

A kolozsváriak létfontosságú győzelmet zsebeltek be hétfőn este a CSM Poli Iași otthonában. A vendégek Ionuț Larie szabadrúgásával már a 18. percben előnybe kerültek, a folytatásban pedig rengeteg lehetőség kimaradt Alessandro Caparco kapujánál.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a Poli Iași kiegyenlített: a hosszabbítás elején Adrian Cristea jól elvégzett pontrúgása beakadt a kapufa segítségével. A legvégére viszont maradt még egy fordulat, Andrei Peteleu a mérkőzés utolsó akciójánál beállította az 1–2-es végeredményt.

„Nehéz volt, az utolsó öt percben öt évet öregedtem. A helyzeteink megvoltak, le kellett volna zárjuk hamarabb a meccset. Kiegyenlítettek, de harminc másodperccel később jött Peteleu gólja, amellyel esélyesek vagyunk elcsípni az első hatot. Összességében a teljes csapatot dicséret illeti, a fiúk sokat szaladtak és küzdöttek, de ismétlem, ezt a meccset hamarabb el kellett volna dönteni” – nyilatkozta a lefújás után Miriuță.

A CFR ezzel a sikerrel feljött a harmadik helyre a tabellán, de egy fordulóval az alapszakasz vége előtt még nem garantált a csapat helye a rájátszásban. Vasárnap az alapszakasz-győztes FC Viitorul látogat Kolozsvárra, a CFR-nek pedig legalább döntetlenre lesz szüksége a biztos továbbjutáshoz.

Az utolsó forduló egyébként nagyon izgalmasnak ígérkezik, mivel a Viitorul mellett eddig csak a Steaua százszázalékos playoff-résztvevő, a maradék négy helyért öt csapat verseng. Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények számítanak.

A hétfői játéknap első találkozóján a tavalyi bajnok Astra Giurgiu hozta a kötelezőt a Concordia Chiajna ellen. Șumudică legénysége 3–1-re nyert idegenben, így a címvédő is tovább reménykedhet, az Astra jelenleg hetedik, de egy meccsel kevesebbet játszott a riválisainál.

Román labdarúgó I. osztály, alapszakasz
A 25. forduló eredménysora

  • CSM Poli Iași–Kolozsvári CFR 1–2 (0–1)
  • gól: A. Cristea (90+1.), ill. I. Larie (18.), A. Peteleu (90+2.)
     
  • Concordia Chiajna–Astra Giurgiu 1–3 (1–1)
  • gól: T. Serediuc (9.), ill. Fabrício (9.), D. Florea (48.), C. Budescu (74.)
     
  • Medgyesi Gázmetán–Steaua 1–1 (0–1)
  • gól: D. Sikorski (54.), ill. D. Alibec (30.)
     
  • FC Botoșani–Pandurii Tg. Jiu 3–1 (1–1)
  • gól: M. Roman (11.), B. Kuku (65.), C. Golofca (80.),ill. S. Negruț (20.)
     
  • Dinamo–CS Universitatea Craiova 2–1 (2–0)
  • gól: A. Nemec (6., 14.), ill. Gustavo (73.)
     
  • FC Viitorul–Temesvári ACS Poli 5–0 (4–0)
  • gól: V. Morar (11., 22., 30.), A. Chițu (35.), F. Coman (55.)
     
  • Marosvásárhelyi ASA–FC Voluntari 0–0

Az utolsó forduló műsora
Március 4. (szombat): Temesvári ACS Poli–Concordia Chiajna 18.00, Steaua–Marosvásárhelyi ASA 20.30.
Március 5. (vasárnap): Pandurii Tg. Jiu–Dinamo 18.00, CS Universitatea Craiova–Medgyesi Gázmetán 18.00, Kolozsvári CFR–FC Viitorul 18.00, Astra Giurgiu–FC Botoșani 18.00
​Március 6. (hétfő): FC Voluntari–CSM Poli Iași 20.30 
*A 23. fordulóból elhalasztott CSM Poli Iași–Astra Giurgiu mérkőzést március 2-án (csütörtökön) 20 órától rendezik meg.

A címlapfotó forrása: digisport.ro








EZT OLVASTA MÁR?

X