A házigazda magyar és román válogatott is bekapcsolódik pénteken a női kosárlabda Európa-bajnokság küzdelmeibe. Románia a temesvári Constantin Jude Sportcsarnokban Montenegró ellen lép pályája, Magyarország Sopronban áll ki Svédország ellen.
Megállapodás született arról, hogy a Liverpool leszerződteti Bogdán Ádámot, miután a magyar kapusnak lejárt a szerződése a Bolton Wanderersnél, és visszautasította jelenlegi klubja ajánlatát – írja a HITC Sport.
Rangos nemzetközi díjat nyert a Ferencváros labdarúgócsapatának otthona, a Groupama Aréna. A tavaly nyáron átadott létesítmény az újonnan épült stadionok kategóriájában lett első a TheStadiumBusiness Awardson.
Jól haladnak a szervezők a 9. Székelyföld Kerékpáros Körversenye előkészítésével, noha néhány akadályt még el kell hárítani. Elkészült az útvonalterv, több csapat is jelezte már részvételi szándékát a rangos viadalon. Újdonság, hogy a második szakasz, a „királyetap” egy teljesen új útvonalon zajlik majd.
Folyik a nyomozás a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ellen, ezúttal a svájci hatóságok kezdtek offenzívába. A főügyészség szerdán számítógépeket foglalt le a szervezet zürichi központjában, elvitték az elnök Sepp Blatter, a főtitkár Jerome Valcke, valamint a gazdasági vezető Markus Kattner gépeit is.
A román bajnokság második helyén végző marosvásárhelyi ASA játékosa, Sepsi László a német másodosztályú FC Nürnberghez igazolt.
A spanyol La Liga vezetősége vizsgálatot indított a bajnokság utolsó fordulójában lejátszott Barcelona–Deportivo La Coruna mérkőzés kapcsán, miután Albert Lopo, a Depor játékosa azt nyilatkozta a Canal+ tévétársaságnak, 2–0-s Barca-vezetésnél megkérte Xavit, vegyenek vissza a tempóból.
Csütörtökön kezdődik a magyar-román közös rendezésű női Európa-bajnokság. Csoportmérkőzéseket Sopronban, Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron tartják. Később a középdöntőket Győrben és Debrecenben rendezik, a helyosztóknak a budapesti Syma-csarnok ad otthont.
Hosszú Katinka négyből egy számot nyert, de azt a világ idei legjobb idejével a Mare Nostrum-úszósorozat második állomásán, Barcelonában.
Pontosan egy évvel a nyitómérkőzés előtt, szerdán megkezdődött a jegyek árusítása a jövő évi franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai közgyűlésén úgy döntött, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását.
A magyar válogatott hosszabbításban 2-1-re kikapott Szerbiától az Új-Zélandon zajló U20-as labdarúgó-világbajnokság szerdai nyolcaddöntőjében.
Az Ana Maria Brânză, Simona Pop, Simona Gherman és Loredana Dinu összeállítású román női párbajtőr válogatott aranyérmet nyert a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus hivatalosan is bejelentette Sami Khedira szerződtetését.
Csak három napig örülhetett a Bajnokok Ligája megnyeréséért kapott éremnek az FC Barcelona négy játékosa, ugyanis az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden felszólította őket, hogy juttassák vissza az érdemtelenül megkapott medált.
Több mint 200 országban mintegy 180 millió néző követte élőben a labdarúgó Bajnokok Ligája berlini döntőjét, a Barcelona-Juventus (3-1) mérkőzést.
Megerősítette a tizenegy emberre kimondott halálos ítéletét kedden egy egyiptomi törvényszék a 2012-es, 74 halálos áldozatot követelő port-szaídi futballkatasztrófa miatt indított perben, miután az egyiptomi nagymufti véleményezte a rájuk egy hónapja, másodfokon kirótt halálbüntetéseket.
Két évvel meghosszabbította szerződését Dani Alves, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona brazil futballistája.
Fontos lenne, hogy a FIFA becsületesen, átláthatóan és elszámoltathatóan működjön - ezt mondta Barack Obama, aki először nyilvánított véleményt, amióta a szervezetnél két héttel ezelőtt kitört a korrupciós botrány - írja a VS.hu honlapján.
A Brand Finance az értékesített termékek, a vásárlói hűség és a labdarúgók eladása és vétele alapján összegyűjtötte 2015 legtöbbet érő klubjait.