Megreformálná a pályázást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke


-A A+

Az olimpiai mozgalom sosem volt olyan sikeres, mint napjainkban, de a játékok kandidálási rendszerén mindenképpen változtatni kell a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint.

Thomas Bach úgy véli, már júliusra elkészülhet az a reformtervezet, amely segít a helyzet megoldásában. „Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy gondjaink vannak a pályázati folyamattal” – mondta olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó Insidethegames portál tudósítása szerint a német sportvezető az uruguayi Punta del Estében, a Pánamerikai Sportszervezetek nagygyűlésén.

A 2024-es nyári olimpiától visszalépett három város – Hamburg, Róma és Budapest –esetére is reagálva ismét megemlítette, hogy az olimpiai kandidálás kérdését több, elsősorban európai országban bizonyos körök politikai céljaik elérése érdekében használták fel, viszont elismerte, hogy azért nyílt erre lehetőség, mert a mostani formájában támadható a rendszer.

„Meg kell értenünk, hogy a jelentkezési folyamat vitákra ad okot, mert túlságosan drága és bonyolult. Manapság már nehéz olyan polgármestert, vagy vezető politikust találni, aki azok után, hogy több milliót költöttek el egy sikertelen pályázatra, azt tudja mondani, hogy próbáljuk meg újra, s akkor talán majd nyerünk. Öt-tíz éve még előfordulhatott ilyen, de most ez már nem lehetséges” – hangsúlyozta Bach.

A NOB vezetője egyúttal arról is beszélt, hogy a változások révén olcsóbbnak, hatékonyabbnak, modernebbnek, elérhetőbbnek kell lennie a rendszernek már a 2026-os téli játékok pályázati folyamatának kezdetére. Bach a 2024-es olimpiára térve ugyanakkor azt emelte ki, hogy a problémáktól eltekintve fantasztikus verseny zajlik két nagyszerű ország, két remek pályázat, Párizs és Los Angeles között. Így mindenki biztos lehet benne, hogy bármelyik is győz, kiváló olimpiát rendez majd.

Azonban a NOB-elnök szerint önteltség lenne ennyivel elintézni ezt a helyzetet és hátradőlni. „Ki kell találnunk, miként aknázhatjuk ki legjobban ezt a lehetőséget, s meg kell tennünk ennek érdekében mindent” – mondta Bach, aki már korábban is nyilatkozott annak lehetőségéről, hogy a szeptemberi, limai helyszínkijelölés alkalmával a vesztes kaphatná meg a 2028-as nyári játékok rendezését. A sportvezető azt is jelezte, hogy egy munkacsoport már megkezdte a lehetséges változtatások feltérképezését.

Thomas Bach az eseményen igyekezett hangsúlyozni, hogy a pályázatokkal kapcsolatos gondok ellenére az olimpiai mozgalom történetének legsikeresebb időszakát éli. Mint kifejtette, az ötkarikás játékok tulajdonképpen az egyetlen dolog a mai világban, mely továbbra is képes összefogni egy esemény köré valamennyi országot. Szerinte nem is a növekvő bevételek bizonyítják ezt leginkább, hanem azok a hosszútávú megállapodások, melyeket a szponzorokkal, illetve a közvetítési jogokra kötött a NOB.







EZT OLVASTA MÁR?

X