Halep és Cîrstea is bejutott a madridi torna negyeddöntőjébe


-A A+

A címvédő Simona Halep bejutott szerdán az 5.439.350 dollár összdíjazású, madridi salakpályás tenisztorna nyolcaddöntőjébe, miután 6-4, 4-6, 6-4 arányban legyőzte az ausztrál Samantha Stosurt. Sorana Cîrstea 7-5, 3-6, 6-1 arányban múlta felül a japán Misaki Doit.

A tornán harmadikként kiemelt Halepnek 1 óra 55 percre volt szüksége, hogy túljusson a WTA-rangsor 26. helyén álló ellenfelén.

Simona a meccs elején megnyerte Stosur első adogatást és a játszma végéig tartotta break-előnyét (6-4). A másodikban beerősített az ausztrál játékos és 4-6-re vitte a szettet. A döntő szettben 0-1-re Stosur vezetett, de onnan Halep 4-2-re fordított, majd mindenki megnyerte saját adogatását és Halep a meccset. A román játékos tavaly is legyőzte Madridban Stosurt, akkor az elődöntőben, majd a Cibulkovával játszott döntőben a turnét is megnyerte.

A negyeddöntőben Halep ellenfele az amerikai Coco Vandeweghe (25 éves, 20 WTA) lesz, aki a nyolcaddöntőben 5-7, 6-4, 7-5-ös játszmákban a spanyol Carla Suarez Navarrot búcsúztatta. Halep és Vandeweghe korábban nem játszott egymás ellen hivatalos versenyen.

A szabadkártyával induló Sorana Cîrsteanak (27 éves, 83 WTA) 1 óra 56 percre volt szüksége ahhoz, hogy 7-5, 3-6, 6-1 arányban legyőzze a japán Misaki Doit.

A mérkőzés elején a japán versenyző 0-3-ra elhúzott, de Sorana 3-on egyenlített, majd 6-5-nél brékelt és 7-5-re megnyerte az első játszmát. Doi a második szettben 4-3-nál brékelt és nem engedte ki kezéből a játszmát (3-6). A harmadik játszmában Cîrstea semmit sem bízott a véletlenre, 5-0-ra elhúzott, majd 6-1-re behúzta a szettet. A negyeddöntőben Cîrsteának Kristina Mladenovics lesz az ellenfele.

Ugyancsak a nyolcaddöntőben Irina Begu 1-6, 5-7 arányú vereséget szenvedett a holland Kiki Bertenstől. 








EZT OLVASTA MÁR?

X