Bejutott a római WTA-döntőbe Simona Halep


-A A+

Simona Halep bejutott szombaton a 2 775 745 dollár összdíjazású római salakpályás tenisztorna döntőjébe, miután 7-5, 6-1 arányú győzelmet aratott a holland Kiki Bertens fölött.

Halep két egymást követő turnén jut legalább a döntőbe, miután a múlt héten megnyerte a madridi tornát.

A Foro Italicón hatodikként kiemelt Simona Halepnek (4. WTA) 1 óra 17 percre volt szüksége, hogy túljusson a WTA-ranglista 20. helyén álló ellenfelén.Az első szettben a román versenyző nullára elvette ellenfele adogatását, 2-0-ra is vezetett, ám Bertens kiegyenlített. Halep ismét breaket csinált, 4-2-re, majd 5-3-ra vezetett. Ezt követően ellenfele adogatásán nem kevesebb mint öt szettlabdája volt, ám Bertens valamennyit megmentette, mi több, breaket csinált és 5-5-ön kiegyenlített.

Halep nem engedett, egy újabb break és egy Darren Cahill konzultáció után elért nullás játékkal, 50 perc után, 7-5-re behúzta az első szettet. A második szettre elfogyott a holland játékos ereje és a már csepegő esőben Halep sima 6-1-re hozta a játszmát.

A román játékos kitűnően adogatott (68%, illetve 62%), egyetlen kettős hibát sem vétett, 17 winnert ütött és csak 9 ki nem kényszerített hibát követett el. Halep, aki a madridi turnét is beszámítva, zsinórban a tizedik győzelmét érte el, eddigi teljesítményéért 230 565 eurót és 585 WTA-pontot kap.

Halep az döntőben a spanyol Garbine Muguruza Blanco (7 WTA) és az ukrán Jelina Szvitolina (11 WTA) párharc győztesével játszik.








EZT OLVASTA MÁR?

X