Kritizálta Erdogant, Bukarestben feltartóztatták a török kosarast


-A A+

A bukaresti Otopeni reptéren tartóztatták fel Enes Kantert, az Oklahoma City Thunder nevű amerikai kosárlabdacsapat török állampolgárságú játékosát, miután a török nagykövetség érvénytelenítette az útlevelét. Az ankarai hatóságok azt állítják, hogy a sportoló Fethullah Gülent, Recep Tayyip Erdogan államfő legnagyobb politikai ellenfelét támogatja. A kosaras nem léphetett Románia területére, néhány óra elteltével továbbutazott az Amerikai Egyesült Államokba.

Kanter világ körüli jótékonysági turnéja keretében Indonéziából érkezett Romániába, ahol különböző rendezvényeken vett volna részt. A körút keretében hét országot végigjárt ugyanezzel az útlevéllel, de sehol nem tartóztatták fel. Bukarestben a reptéri határőr vette észre, hogy az úti okmányát a kibocsátó ország érvénytelenítette.Mintegy négy óra várakozás után Kanter felszállt egy londoni járatra, a brit fővárosból pedig az Amerikai Egyesült Államokba utazik tovább, ugyanis van zöld kártyája, ami lehetővé teszi az amerikai tartózkodást és munkavállalást.

A bukaresti repülőtérről Kanter videót is posztolt a Twiterre, amelyben közli, hogy két román határőr tartóztatta fel.

A HotNews információi szerint egy hónappal ezelőtt hasonlóan járt egy Romániában élő török üzletember, akinek Törökország bukaresti nagykövetségének kérésére elvették az útlevelét, de egy hét múlva a román hatóságok tévedésre hivatkozva visszaadták az okmányt.

A Gazeta Sporturilor szerint Kanter 2011 óta játszik az NBA-ben, először az Utah Jazz játékosa volt, majd 2015-ben került az Oklahomához. A török válogatottból politikai nézetei miatt zárták ki. A Hotnews portál úgy tudja, hogy miután Fethullah Gülen támogatásával vádolta meg az Erdogan-rezsim, a kosarast saját apja is kitagadta és halálos fenyegetéseket kapott a Twitteren.








EZT OLVASTA MÁR?

X