Megtörte a kolozsvári átkot Románia labdarúgó-válogatottja


-A A+

A román labdarúgó-válogatott először tudott nyerni Kolozsváron, a kedd esti felkészülési mérkőzésen a sokáig emberhátrányban szereplő Chile 3–2-re kapott ki. Pedig a Copa América győztesei kevesebb mint húsz perc alatt kétszer is bevették Costel Pantilimon kapuját…

A Kolozsvár Arénába jegyet váltó nézők összességében izgalmas meccset láthattak, gólhelyzetekből, gólokból nem volt hiány. Felkészülési találkozóhoz képest a két válogatott meglehetősen kemény futballt produkált, Bas Nijhuis holland játékvezető zsebéből még a piros lap is előkerült. A vendégek a 33. percben kerültek nehéz helyzetbe, miután Gary Medel szándékosan megrúgta Florin Andonet. Az Internazionale Milano játékosa azon húzta fel magát, hogy egy légi párbaj során a román csatár lekönyökölte őt, ezt valamiért nem vette észre a bíró. 

Medel kiállításának pillanatában 1–2 állt az eredményjelzőn. A szakértő szemek már az első percek alapján nyugtázhatták, hogy a két csapat nincs azonos súlycsoportban. A Konföderációs Kupára készülő chileiek jóval labdabiztosabbnak tűntek, a mérkőzés első szakaszát egyértelműen ők irányították. Alexis Sánchez, az Arsenal sztárjátékosa nagyon megnehezítette a román védők dolgát. A nyolcadik percben éppen az „ágyúsok” szélsője készített elő a labdát Eduardo Vargasnak, aki 16 méterről a kapu jobb oldalába bombázott.

Vargas nem sokkal később akár duplázhatott volna, de egy elegáns labdaátvétel után inkább lepasszolta a játékszert az üresen hagyott Leonardo Valecinának – jól tette, hiszen a chileiek tizenkilencese köténygóllal keserítette Costel Pantilimont.

Az első félidőben a román válogatott több nagy helyzetet is kihagyott, Florin Andone után Sergiu Hanca, majd Bogdan Stancu sem tudta bevenni a chilei kaput. Utóbbinak végül csak összejött a gólszerzés második próbálkozásra, Stancu a 31. percben egy szabadrúgást csavart jó érzékkel a kapuba.

Nem tudni mi okból, de az egyik szurkolói csoport tagjai magyarellenes sorokat énekeltek az első félidőben, az ultrák másfelől a Román Labdarúgó Szövetségnek is „kedveskedtek” egy-egy durva rigmussal.

Egyébként chilei szurkolókkal is találkoztunk a stadion előtt és a lelátókon, többen elkísérték kedvenceiket az európai mérkőzésekre.

Ahogy az várható volt, az emberelőnyben játszó román válogatott bátrabban szerepelt a második félidőben annál, amit például a meccs elején láthattunk Christoph Daum labdarúgóitól. A hazaiak felzárkózását az 56. percben harcba küldött Arturo Vidal nehezíthette volna meg. A Bayern München középpályását a nézők többsége sportszerűen megtapsolta a becserélés pillanatában, Vidal pedig hamarosan lövőhelyzetbe is hozta magát egy kiváló labdaátvétellel – a befejezés viszont már hibás volt.

Szinte azonnal érkezett a másik oldalon az egyenlítő gól, Nicolae Stanciu a tizenhatos előteréből engedett el egy lövést, amiből óriási kapufás találat született. A fordítást később olyan játékos teljesítette be, aki most mutatkozott be a válogatottban: a 83. percben Stanciu újabb próbálkozása kipattant a La Roja kapusáról, Alexandru Băluță büntetett. Mint utólag kiderült, a CS Universitatea Craiova középpályása győztes gólt szerzett.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Felkészülési mérkőzés, Kolozsvár Aréna
Vezette: Bas Nijhuis – Rob van de Ven, Charl Schaap (hollandok), negyedik játékvezető: Kovács István

Románia–Chile 3–2 (1–2)
gól: Bogdan Stancu (31.), Nicolae Stanciu (60.), Alexandru Băluță (83.) ill. Eduardo Vargas (8.), Leonardo Valencia (18.)
piros lap: Gary Medel (33.)

Románia (4–2–3–1): Costel Pantilimon – Romario Benzar (Andrei Ivan, a félidőben), Vlad Chiricheș, Alin Toșca, Cristian Ganea (Bogdan Țîru, 70.) – Răzvan Marin (Dorin Rotariu, a félidőben), Mihai Pintilii – Sergiu Hanca, Nicolae Stanciu (Bicfalvi Erik, 86.), Bogdan Stancu (Alexandru Băluță, 66.) – Florin Andone (Gheorghe Grozav, a félidőben). Szövetségi kapitány: Christoph Daum.

Chile (4–3–3): Johnny Herrera – Eugenio Mena (Martin Rodriguez 89.), Enzo Roco, Gary Medel, Felipe Gutierez – Felipe Gutierez (Jose Pedro Fuenzalida, 83.), Marcelo Diaz (Francisco Silva, 55.), Charles Aranguiz (Arturo Vidal, 54.) – Alexis Sánchez, Eduardo Vargas (Edson Puch, 65.), Leonardo Valencia (Mauricio Isla, a félidőben). Szövetségi kapitány: Juan Antonio Pizzi.

Előzmények 

Ez lesz a két válogatott második találkozója, az elsőt 1982-ben rendezték Santiago de Chile városában, ahol a román csapat 3–2-re győzött – olvasható a Román Labdarúgó Szövetség honlapján.

​A chileiek a Copa América címvédőjeként részt vesznek a jövő évi világbajnokság főpróbáján, a június 17-én rajtoló oroszországi Konföderációs Kupán. Ez azt jelenti, hogy a legerősebb kerettel érkeztek Kolozsvárra, a csapatban többek között ott találjuk Claudio Bravót, Arturo Vidált és Alexis Sánchezt.

A román válogatott pár napja 3–1-re kikapott Lengyelországban, ezzel nagyon távol került attól, hogy kijusson a világbajnokságra. A hétfői sajtótájékoztatón Christoph Daum szövetségi kapitánynak több kényelmetlen kérdést is meg kellett válaszolnia. (Részletek ITT)

Chile legutóbbi öt meccse: 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség 
Oroszország–Chile 1–1 (felkészülési mérkőzés, Moszkva)
Chile–Burkina Faso 3–0 (felkészülési mérkőzés, Santiago de Chile)
Chile–Venezuela 3–1 (vb-selejtező, Santiago de Chile)
Argentína–Chile 1–0 (vb-selejtező, Buenos Aires)
Izland–Chile 0–1 (China Cup, Nanning)

Románia legutóbbi öt meccse: 2 döntetlen, 3 vereség
Lengyelország–Románia 3–1 (vb-selejtező, Varsó)
Románia–Dánia 0–0 (vb-selejtező, Kolozsvár)
Oroszország–Románia 1–0 (felkészülési mérkőzés, Groznij)
Románia–Lengyelország 0–3 (vb-selejtező, Bukarest)
Kazahsztán–Románia 0–0 (vb-selejtező, Asztana)








EZT OLVASTA MÁR?

X