Világszínvonalú fogathajtó pálya épült Háromszéken


-A A+

Újabb lovas létesítménnyel gazdagodott Háromszék. A Bodok községhez tartozó Oltszemen, a kezelőközpont szomszédságában egy nemzetközi versenyek szervezésére alkalmas maratonhajtó-pálya ad helyet a hétvégén az országos kettesfogathajtó verseny második fordulójának.

Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke kedden a helyszínen rámutatott, hogy egy ilyen létesítmény megvalósítása nem pénz-, hanem jó ötlet, sok munka és szervezés kérdése.

„Bodok iskolapéldája annak, hogy pozitív hozzáállással hogyan kell az álmokat megvalósítani. Az oltszemi kezelőközpont közös létrehozása után, a helyi és megyei önkormányzat megvásárolta a Mikó-kastélyt, és megépítette a lovas fogathajtó pályát. Az a cél, hogy az ország és a szakma nemzetközi figyelmét idevonzzuk, hogy Háromszék legyen a lovas rendezvények központja, hiszen itt van a látványában és Erdély tekintetében a legnagyobb lovas esemény, a Székely Vágta, és itt lesz a fogathajtó versenyek romániai központja is. Tervünk, hogy a szakma támogatásával több országos és nemzetközi lovas rendezvényt hozzunk a térségbe, növelve ezzel a turistaforgalmat és Háromszék jó hírnevét” – fogalmazott Tamás Sándor.

A bodoki napok évek óta a fogathajtó versenyekre alapulnak, ez idén az eddiginél rangosabb lesz, hiszen az új pályán 18 hazai és egy magyarországi négyes fogat versenyez a hétvégén, de a hivatalos nemzetközi versenyt követően amatőr fogatosok is próbára teszik magukat – mutatott rá Bodok polgármestere.

Fodor István szerint a lovas fogathajtó pálya elkészítésében a támogató cégek mellett hatalmas részt vállaltak a község lakói, a helyi és a megyei önkormányzat alkalmazottai. A 22 köbméter deszka, a hatszáz oszlop és 250 kiló festék feldolgozásával elkészült pálya bejáratánál a Miholcsa József képzőművész által készített, évekig a dálnoki ménest ékesítő lovas szoborpár fogadja a látogatókat, amelyet Nyircsa András jelenlegi tulajdonos ajándékozott.

Finta Gábor, az oltszemi lovas fogathajtó pálya építője szerint a létesítmény világviszonylatban is megállja a helyét. Véleménye szerint a pályába, az akadályokba hibát a legkritikusabb szakmai testület és versenyző sem fog találni. Jakab Imre, a Román Lovas Szövetség vezető tanácsának tagja szerint Romániában több mint három évtizede kezdtek foglalkozni lovas fogathajtással, de kevés a verseny, mert mindössze három megfelelő pálya van, éppen ezért üdvözlendő a háromszéki Oltszemen létesült helyszín.








EZT OLVASTA MÁR?

X