Sikoltozva könyörgött segítségért a térdsérülést szenvedő amerikai teniszező


-A A+

Súlyos térdsérülést szenvedett a wimbledoni Grand Slam-torna női egyesének második fordulójában az amerikai Betthanie Mattek-Sands.

Az egyesben szabadkártyával induló, a párosban viszontt első helyen kiemelt Bethanie Mattek-Sands a második fordulóban Sorana Cîrstea ellen lépett pályára. Az első szettet megnyerte 6:4-re, majd a másodikat elveszítette 7:6-ra.

A döntő játszma elején Mattek-Sands a hálóhoz szaladt egy röviden érkező labda után, de rosszul lépett, a földre esett, majd a térdéhez kapva hangosan kiabálva kért segítséget.


Az amerikai teniszező percekig feküdt a pályán sikoltozva, a hálón átlépő Cîrstea pedig pánikba esve toporgott mellette. Végül megérkezett a segítség, és a helyszíni ellátás után kórházba szállították az amerikai teniszezőt.

A meccs utáni sajtótájékoztatón Cîrstea még mindig a történtek hatása alatt volt. „Kétségbe voltam esve. Soha nem láttam még ilyen sérülést, a térde valami egészen szörnyű pozícióban volt. Ilyet csak filmekben lát az ember – mondta a román teniszező. – Próbáltam megnyugtatni, de valójában pánikba voltam esve. Úgy éreztem, nem tudok tenni semmit, miközben mondta nekem, hogy Sorana, segíts. Bárcsak többet tehettem volna. A legrosszabb ellenségének sem kíván ilyet az ember” – nyilatkozta a román lány.








EZT OLVASTA MÁR?

X