Régi időket felelevenítő síversenyt szerveznek a Nagy-Cohárd oldalában, a Gyilkostónál. A szervezők nem titkolt szándéka élettel megtölteni a közigazgatásilag Gyergyószentmiklóshoz tartozó hegyvidéki üdülőtelepet a téli időszakban is, amikor egyébként rendes körülmények között turistamentesen téli álmát alussza.
Négy kontinens 48 országának 342 játékosa indul az asztaliteniszezők idei World Tour-sorozatának első versenyén, melyet szerdától vasárnapig a budapesti Tüskecsarnokban rendeznek meg.
Egyelőre még nem a ringben, hanem a Miami Heat–Milwaukee Bucks NBA-kosármeccs félidejében futott össze a két ökölvívó bajnok, Floyd Mayweather Jr., és Manny Pacquiao.
Egyik ágon két orosz (Marija Sarapova és Jekatyerina Makarova), a másikon pedig két amerikai (Serena Williams és Madison Keys) csap össze az Australian Open női egyesének döntőbe jutásáért, így a döntőben biztosan amerikai-orosz csata lesz.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszautasította azt a szaúdi elképzelést, hogy az ország úgy pályázna olimpiai rendezésre Bahreinnel közösen, hogy Szaúd-Arábiában csak férfi, Bahreinben pedig kizárólag női versenyeket rendeznének.
Lengyelország felé nyitna a jelenleg magyar, erdélyi és egy felvidéki csapatot felvonultató jégkorong MOL Liga.
Bár korábban nagyon sok klubvezető tiltakozott a labdarúgó Liga 1 14 csapatosra szűkítése ellen, a Hivatátos Labdarúgó-szövetség (LPF) keddi küldöttgyűlésén elutasították azt a javaslatot, amely megtartotta volna a jelenlegi 18 csapatos mezőnyt a 2015-16-os szezonban is.
Az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) szereplő Notts County Facebook-oldalát tovább rohamozzák a Bajner Bálint szerződtetése miatt érkező drukkerek, akik most különleges ajándékot kaptak a klubtól.
A korábbi világelső 6:2, 6:0, 7:6-ra kapott ki a cseh Tomás Berdychtől, aki a két játékos ezt megelőző 17 mérkőzését egyaránt elveszítette.
A spanyol As című napilap értesülései szerint vizsgálatot indított a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a Real Madrid ellen, mert lehetséges, hogy a klub szabálytalanul igazolt kiskorú játékosokat.
A doppingkirály azt mondja, ha ma kezdene sportolni, 2015-ben, nem nyúlna tiltott szerekhez, de ha 1995-ben kezdené újra a karrierjét, megint doppingolna. Szerinte lassan meg kéne bocsájtani neki.
Bár a német bajnok Bayern München labdarúgócsapatának vezetősége már többször jelezte, hogy kész lenne a hosszabbításra, a vezetőedző, Pep Guardiola egyelőre vár 2016-ig szóló szerződésének újratárgyalásával.
Lefújta a szél Rafael Nadal spanyol teniszező vizes palackját az Australian Open-nyolcaddöntő meccsén. A labdaszedő ugyanolyan akkurátusan helyezte vissza azt, mint ahogy a jelenleg a világranglista második helyén álló játékos szokta.
A katari férfi kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjében a B-csoportot megnyerő Horvátország óriási csatában, 26–25-re legyőzte az A jelűből negyedikként továbbjutó Brazíliát, a címvédő spanyolok viszont simán kiütötték Tunéziát. Korábban a házigazda válogatott 29–27-re legyőzte Ausztriát, Szlovénia pedig 30–28-ra Macedóniát.
Egészen döbbenetes kiállításnak lehettek tanúi a nézők a belga labdarúgó-bajnokság rangadóján, a Standard Liege–Anderlecht (2–0) összecsapáson. A mérkőzés 53. percében Steven Defourt második sárgával leküldte a pályáról a játékvezető, amiért a vendégek játékosa a nézőtérre bombázta a labdát.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál futballsztárja bocsánatot kért, miután szombaton, a Cordoba elleni bajnokin kiállították.
Látványos mérkőzésen 6-4, 6-2-re legyőzte vasárnap a belga Yanina Wickmayert a román Simona Halep, aki így a legjobb nyolc közé jutott ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
A sereghajtó Csíkszereda az utolsó 1 perc 17 másodpercben három gólt lőtt, és így nyert 6-5-re a magyar bajnok Dab.Docler otthonában a jégkorong MOL Liga szombati játéknapján.
Miklós Edit sporttörténelmet írva harmadik lett a női alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó, szombati St. Moritz-i lesiklóversenyen. A viadalt a svájci Lara Gut nyerte, a második az osztrák Anna Fenninger lett.