Djokovics számára befejeződött a szezon


-A A+

Novak Djokovicsot idén már nem láthatjuk teniszezni, a szerb kiválóság több hónapos pihenőre vonul, hogy teljesen rendbe jöjjön a sérült könyöke.

A világranglista-negyedik teniszező egy belgrádi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kihagyja többek között a US Opent, valamint a francia-szerb Davis Kupa-elődöntőt. Mint mondta, több doktor is a pihenést tanácsolta neki. A sérülése egy ideig csak a szerváknál zavarta, újabban viszont a tenyereseknél is vacakol a könyöke.

„Mindent megteszek a felépülés érdekében. A következő időszakot arra fogom használni, hogy megerősítsem a testem, ugyanakkor néhány teniszelemet is gyakorolnom kell, amelyeket az utóbbi években elhanyagoltam a sűrű program miatt. Öt hónap soknak tűnhet, de biztos vagyok benne, hogy hamar eltelik, mivel lesz amivel elfoglaljam magam” – olvasható Djokovics hivatalos honlapján.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Novak felesége, Jelena várandós, a párnak 2014-ben született meg az első gyermeke, Sztefan.

A 12-szeres Grand Slam-bajnok egyszersmind bejelentette, folytatja a közös munkát Andre Agassival, akinek köszönetet mondott a támogatásért. A szerb elmondása szerint alig várja, hogy újakat tanuljon a visszavonult amerikai teniszezőtől.

A korábbi világelső idén a mérkőzéseinek 80 százalékát megnyerte, januárban első lett a Katar Openen, júliusban pedig az Eastbourne-i tornán diadalmaskodott. A Grand Slameken viszont nem tudott nagyot alakítani, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon már a második körben búcsúzott, a Roland Garroson és a Wimbeldonon pedig a negyeddöntőben esett ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X