A brit-magyar lány megakadályozta Simona Halep trónra lépését


-A A+

Szettelőnyről kapott ki Simona Halep a wimbledoni teniszbajnokság keddi versenynapján. A britek legjobbja, a magyar származású Konta Johanna rendkívül feszült mérkőzésen, 2 óra 40 perc alatt harcolta ki az elődöntőbe jutást.

A londoni Grand Slam-torna keddi programjának legizgalmasabb mérkőzését játszotta Konta Johanna és Simona Halep. A döntés csak a harmadik játszmában született meg, miután az első két szett rövidítéssel ért véget.

A második helyen kiemelt román lány – aki győzelem esetén átvette volna hétfőtől a WTA-ranglista első helyét a negyedik körben kiesett Angelique Kerbertől – nagyon jól kezdett: az első három játékban alig hibázott, meg is lépett 3–0-ra. Konta innen még talpra állt, hamarosan visszavette a bréket, de a rövidítésben Halep újból magabiztosan játszott és behúzta az első szettet.

A második játszmában Konta szervált jobban, de négy brékpontjából egyet sem tudott értékesíteni, 6–6 után újból tie-break következett. Halepnek megvolt a minibrék, a hazai közönség támogatását élvező Konta azonban fordított és egyenlített.

A döntő szettet Halep kezdte, hozta adogatását, majd egy hosszas előnyözés után Konta is meccsben maradt. Olyannyira, hogy 2–2-nél brékelni tudta román riválisát. A végjáték gyorsan lezajlott, Halepnek nem sikerült újítani, így Konta Johanna készülhet az elődöntőre. Az utolsó labdamenetbe egyébként belesikított valaki a nézőtérről, ami némileg megzavarta Simona Halepet, igaz a konstancai teniszező nem reklamált az eset után a székbírónak.

Brit játékos legutóbb 1978-ban jutott be a wimbledoni torna női egyesének elődöntőjébe, Virginia Wade a helyszínen tekintette meg, ahogy Konta Johanna a nyomdokaiba lép. Érdekesség, hogy Konta sikerével az a Karolina Pliskova lesz az új női világelső, aki a Wimbeldon idei kiírásán már a második körben búcsúzott.

Wimbledon, 8. nap – keddi eredmények

Női egyes, negyeddöntő
Konta Johanna (brit)–Simona Halep (román) 6:7 (2:7), 7:6 (7:5), 6:4
Garbine Muguruza (spanyol)–Szvetlana Kuznyecova (orosz) 6:3, 6:4
Venus Williams (amerikai)–Jelena Ostapenko (lett) 6:3, 7:5
Magdalena Rybarikova (szlovák)–Coco Vandeweghe (amerikai) 6:3, 2:2-nél félbeszakadt

Férfi egyes, nyolcaddöntő
Adrian Mannarino (francia)–Novak Djokovics (szerb) 2:6, 6:7 (5:7), 4:6








EZT OLVASTA MÁR?

X