A Daily Mail beszámolója szerint egymás után hagyják el Michael Schumachert azok a szponzorok, akik egy évvel ezelőtti balesete előtt még örömmel támogatták a hétszeres vb-győzes pilótát. A Navyboot and Jet Set nevű cég évi 4 millió fontot fizetett eddig Schumachernek, de a vállalat szóvivője megerősítette, hogy a napokban egyoldalúan felbontották az ex-pilótával ezt a szerződést.
Nem ígérget, és egyelőre tippelni sem szeretne az Európa-bajnoki selejtezők tavaszi folytatásával kapcsolatban Dárdai Pál, aki a sorozat végéig elvállalta a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját.
A válogatottságtól visszavonult két védőt, Mirel Rădoit és Ștefan Radut szeretné rávenni a visszatérésre Anghel Iordănescu, a román labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya.
Nem maradt versenyben egyetlen román csapat sem a labdarúgó európai kupaporondon, ugyanis a Bukaresti Steaua csütörtökön este nem tudott élni azzal a lehetőséggel, amit a Rio Ave ajánlott fel neki a dán Aalbolg legyőzésével. A bakák hiába fogadkoztak a mérkőzés előtt, a Dinamo Kijev két gólos győzelemmel hagyta el a Nemzeti Aréna gyepét. A másik roman csapat, az Astra Giurgiu tetemes zakót kapott Salzburgban.
Az utolsó négy percben gól nélkül maradó magyar válogatott 27-26-ra kikapott a spanyol csapattól a magyar-horvát rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság győri csoportzárásán, így a lehetséges négy pontból kettőt visz magával a szombaton kezdődő debreceni középdöntőbe.
A stiridesport.ro portál szerint a Kolozsvárról Győrbe távozó Vasile Miriuță két volt játékosát, Ciprian Deacot és Mihai Mincát is maggával vinné a Győri ETO FC-hez.
Románia 23–22-re legyőzte Ukrajnát a női kézilabda Európa-bajnokság B-csoportjában, ezzel elbúcsúztatta ellenfelét a tornától és továbbjutott a középdöntőbe.
Kialakult szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligája tizenhatos mezőnye, amelybe a német Bundesliga 4, a spanyol La Liga és aaz angol Premier League 3-3, a francia Ligue 1 két csapattal képviselteti magát. Ott lesz a hétfői sorsoláskor egy-egy ukrán, svájci, portugál és olasz csapat neve is.
A férfi vízilabda-világliga selejtezőjének európai zónájában a magyar válogatott Miskolcon tíz góllal nyert a tartalékos felállásban játszó Románia ellen.
A falhoz állított két nagycsapat közül csak az egyiknek, a Juventus Torinónak sikerült az utolsó pillanatban kiharcolnia a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába. Az ötszörös BL-győztes FC Liverpool hazai pályán vérzett el a nyolcaddöntők meglepetéscsapata, az FC Basel ellen.
Orbán Viktor is üzent Dárdai Pálnak azzal kapcsolatban, hogy kedden bejelentették, a magyar szövetségi kapitány jövő november végéig biztosan marad a válogatott élén.
A magyar válogatott bejutott a 12-es középdöntőbe a magyar-horvát rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon, miután a győri csoport keddi, második fordulójában 29-23-ra legyőzte a lengyel csapatot.
Két másodperccel a végső sípszó előtt egyenlített Dánia a horvát-magyar közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság B-csoportjának második fordulójában Románia ellen, amely így megszerezte ugyan első pontját, viszont győzelmi kényszerbe jutott az utolsó, Ukrajna elleni mérkőzés előtt.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elutasította az FC Barcelona kérését, hogy a belga hátvédjének újabb sérülése miatt kialakult rendkívüli helyzetben egy játékost igazolhasson.
Pelé, a brazilok legendás futballistája kedden elhagyhatta a kórházat, ahol húgyúti fertőzéssel kezelték.
Dárdai Pál marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 2015. november 30-ig.
A dán labdarúgó élvonal tízszeres bajnokcsapata, a Bröndby most ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.
Olyan topcsapatok, mint a Juventus Torinó és az FC Liverpool továbbjutása forog kockán a labdarúgó Bajnokok Ligája hatodik fordulójának keddi mérkőzésein.
A Bukaresti Steaua vezetői kiakadtak azon, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bírói testülete figyelmen kívül hagyta azt, hogy a Marosvásárhelyi ASA–Steaua-mérkőzést - szerintük - botrányosan vezető Kovács Istvánt a román szakszövetség eltiltotta, és rábízta a csütörtök esti Everton–Krasznodar összecsapást.
Sem Picasso-festményt, sem aranyrudat nem kapott állítása szerint Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke az Oroszországra vagy Katarra leadott voksért cserében.