Forma-1: Hamilton nyert Austinban, a Mercedes már világbajnok


-A A+

A negyedik világbajnoki címéhez egyre közelebb kerülő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ezzel 66 pontra növelte az előnyét az összetettben a most második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei kilencedik, s pályafutása 62. futamgyőzelme, Austinban ötödször győzött, és ezzel a Mercedes az idei évben is világbajnok lett, sorozatban negyedszer. A vasárnapi futamon Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája lett a harmadik.

A rajt előtti felvezető körre Usain Bolt hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter indította el a mezőnyt egy zöld zászlót lengetve.

A startot Hamilton és Vettel is remekül kapta el, de a Ferrari német pilótája egy hajszálnyival jobban reagált, s már az első kanyarban átvette a vezető pozíciót brit riválisától. Az első kör végén Vettel, Hamilton, Valtteri Bottas (Mercedes) volt az első három helyen száguldók sorrendje.Hamilton aztán a hatodik körben megtámadta és meg is előzte Vettelt, majd két kör alatt csaknem kettő másodperces előnyt autózott ki ellenfelével szemben.

A kerékcseréket az élmezőnyben haladók közül Vettel kezdte meg a 17. körben, kettővel később Bottas, majd a huszadik körben Hamilton is a boxban járt. A kiállások után nem változott az állás, Hamilton éppen Vettel elé tért vissza a pályára. A verseny a következő húsz körben kevés izgalmat hozott, csatákra és előzésekre inkább a középmezőnyben volt példa.

A 39. körben aztán Vettel másodszor is a boxban járt friss abroncsokért, a 42. körben pedig Räikkönen egy remek manőverrel megelőzte Bottast. Az 51. körben Vettel is utolérte Bottast, s meg is előzte, majd Räikkönent is lehagyta, így visszaért a második helyre. Négy körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Räikkönen volt a dobogósok sorrendje, Bottast pedig a remek versenyt teljesítő Max Verstappen (Red Bull) is megelőzte, így a holland a 16. helyről rajtolva ért fel a negyedik pozícióba.

Verstappen néhány kanyarral a leintés előtt ugyan elment Räikkönen mellett, de az előzés közben négy kerékkel elhagyta a pályát, ezért a versenybíróság szabálytalannak minősítette a manővert, s öt másodperces időbüntetéssel sújtotta a holland pilótát, aki így negyedik lett.

Az utolsó körökben már nem történt jelentős változás, Hamilton ezzel a sikerrel nagyon közel került a negyedik vb-címéhez, a Mercedes pedig megnyerte a trófeát a konstruktőrök versenyében.

A vb egy hét múlva Mexikóban folytatódik.








EZT OLVASTA MÁR?

X