Női kézi BL: a Győr visszavágott a Rosztov-Donnak
A címvédő Győri Audi ETO KC két góllal legyőzte a vendég Rosztov-Don együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulós összecsapásán.
Bő két hete Oroszországban a Rosztov kiélezett csatában 23-22-re győzött, s bár a Győr az utolsó perc játékvezetői döntése miatt megóvta a találkozót, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elutasította a beadványt.
A győrieknél változatlanul több játékos is hiányzott sérülés miatt, ennek ellenére ők kerültek először háromgólos előnybe a 16. perc végére (7-4). A vendégek ekkor időt kértek, ám ez sem segített, a győriek kihasználták az emberelőnyeiket, így hat perccel később már 11-5 állt az eredményjelzőn. A magabiztosan játszó magyar együttes a szünetig négy találatot meg is őrzött előnyéből.
A fordulást követően tartotta a három-ötgólos különbséget a Győr, húsz percen keresztül háromnál közelebb nem tudott jönni az orosz gárda. A hajrában egy gólra is zárkózott a Rosztov, azonban egyenlíteni nem tudott.
A hazaiak legeredményesebbjei az egyaránt ötgólos Görbicz Anita és Eduarda Amorim voltak.
A Győr szombaton a hozzá hasonlóan hatpontos dán Midtjylland vendégeként lép pályára Ikastban.
Győri Audi ETO KC - Rosztov-Don (orosz) 25-23 (13-9)
a Győr gólszerzői: Görbicz, Amorim 5-5, Mörk, Oftedal 4-4, Puhalák, Bognár-Bódi 3-3, Althaus 1
A csoport állása: 1. Győr 6 pont (100-85), 2. Midtjylland (dán) 6 (90-93), 3. Rosztov 4, 4. Brest Bretagne (francia) 0
- 33066 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33068 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33068 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33070 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33071 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33071 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni