Akik magyarul szurkolnak a román stadionokban – ismerjük meg a Székely Légiót


-A A+

Augusztus óta focilázban ég Sepsiszentgyörgy, hiszen évtizedek után a Sepsi OSK révén ismét van magyar érdekeltségű csapat a román első osztályban, a Liga 1-ben. Most a 12. játékost, a Székely Légiót mutatjuk be.

A Sepsi OSK révén közel három évtized után van a román labdarúgás élvonalában olyan csapat, amelynek szurkolói magyar rigmusokkal töltik meg a stadionokat. Legutóbb a '80-as években, a nagy Marosvásárhelyi ASA szurkolói engedték meg maguknak ezt, de azok ugyebár más idők voltak. 

Az idén feljutott Sepsi OSK-t és a csapatot tűzön-vizen át elkísérő Székely Légiót kakukktojásként kezeli a többi klub, azok drukkerei és a bukaresti sajtó is. A galeri a rá nehezedő hatalmas nyomás ellenére is példaértékűen, 90 percen keresztül, rendületlenül, 12-ik játékosként buzdítja kedvenceit, és nem válaszol a provokációra. A Székely Légió néhány alapemberével – Zágoni Csongor vezérszurkolóval, Nagy Lázár József „szóvivővel”, a Sepsi OSK szurkolók Facebook oldalának moderátorával és az egyik legrégebbi szurkolóval Szabó Mihállyal, alias Bőr Misivel - beszéltünk a szurkolótábor tevékenységéről és természetesen a focicsapatról is.

Székely Légió: „Mindig egy csapatért” 

Beszélgetésünk elején Szabó Mihály ragadja magához a szót, lelkesen és gazdag részletességgel számol be a Székely Légió alakulásáról. „Bár a sepsiszentgyörgyi szurkolók most kerültek reflektorfénybe a Sepsi OSK első ligás szereplése kapcsán, de a szurkolótábor jóval régebbi, tevékenysége a '70-es évekre vezethető vissza”, mondta Bőr Misi, aki beszámolt arról, hogy ő 1971-ben kezdett kijárni az Olt Sport Klub (OSK) mérkőzéseire.

„Ez egy életérzés, mindenhová elkísértük a csapatot, megjártuk a C és a B osztályt majd tíz évre eltűnt a foci a város életéből, egészen addig, amíg néhány évvel ezelőtt Diószegi László újra nem alapította a csapatot, és a legalacsonyabb osztályból a legmagasabb ligába vitte a Sepsi OSK-t. A megyei kettes bajnokságban 10-20 szurkoló kísérte el a csapatot, és az eredményektől függetlenül kitartottak kedvenceik mellett” – mondta Szabó Mihály, aki örvend annak, hogy az utóbbi időben nagyon sok fiatal csatlakozott a Székely Légióhoz.

Egy igazi szurkoló mindig elkíséri csapatát és nem helyes az, hogy a gyengébb eredmények következtében néhányan kiálltak a csapat mellől. „Biztos vagyok benne, hogy mi az utolsó mérkőzésen is énekelve fogunk búcsúzni a csapatól, és a többi hazai szurkolótábortól eltérően nálunk nem szokás hangosan szidalmazni a klub vezetőségét és játékosokat. Ezért is mondják ránk, hogy civilizált szurkolótábor vagyunk”, mutatott rá az idős szurkoló, aki szerint a Székely Légió több féle emberből áll a színésztől a kétkezi munkásig, de a foci szeretete összetartja őket és sikerült pár embert arra is ránevelni, hogy hogyan kell civilizáltan szurkolni. Sikerült elérni azt, hogy nem összevissza kiabálnak, hanem énekelve biztatják a csapatot, és nem válaszolnak az ellenfél őket szidalmazó drukkereinek.

Nem nyugdíjas reménységklub, de civilizált társaság

A közel tízezer követőt magáénak tudó Sepsi OSK szurkolói oldal moderátora, a Székely Légió „szóvivője”, Nagy Lázár József rámutatott: a Székely Légió abban különbözik a többi hazai szurkolótábortól, hogy nem szólnak bele az edző dolgába, a csapat felállításába, nem kérdőjelezik meg a döntéseiket, és nem szidják a játékvezetőt, hanem próbálnak mindig a csapatuk mellé állni, és 12-ik játékosként, énekléssel biztatni kedvenceiket. Emlékeztetett, hogy a Székely Légió az elmúlt fél évben két olyan dalt vezetett be a szurkolói folklórba, amelyet az összmagyar szurkolótábor kezdett használni. Ilyen a „Mindig egy csapatért” rigmus, amit az „Áldjad lelkem az Urat” című ifjúsági-vallásos dal alapjára írtak és amit tavasszal elvittek Csíkszeredába, megtanították a Lokálpatrióták szurkolói egyesületnek, akik a maguk részéről elvitték Dunaszerdahelyre, és megtanították az ottaniaknak.

Így terjed a szurkolói folklór, mondta Nagy Lázár József. Hozzátette, hogy a „Tavaszi szél” című dal szurkolói folklórba való bevezetése februárban történt Nagyváradon, amikor a Carpathian Brigade csoportosulás, amely elkíséri a magyar válogatottat, a Sepsi OSK szurkolókkal együtt énekelte ezt először stadionban.

Zágoni Csongor vezérszurkoló elmondta, hogy édesapja révén került be a szurkolótáborba. Amikor a csapat még a B osztályban játszott. Az első mérkőzés után a szurkolók megválasztották őt vezérüknek, úgynevezett előénekesnek. Idősek és fiatalok egyaránt hallgatnak rá, neki tudnia kell minden rigmust, szöveget. Elmondása szerint feladata abban áll, hogy a szurkolókkal szemben állva, az arcukról olvassa le, hogy mi zajlik a pályán, milyen a mérkőzés ritmusa, dinamikája, és ha úgy ítéli meg, hogy vidítani kell a társaságot, akkor egy pörgősebb dalba kezd, vagy ha lassabb a játéktempó  akkor ahhoz a hangulathoz választ dalt. Zágoni Csongor szerint jelenleg a sepsiszentgyörgyi szurkolói kemény mag 40-60 főből áll, ők minden mérkőzésre elkísérik a csapatot, de a közelebbi helyszíneken tartott mérkőzésre több százan is összegyűlnek.

A Székely Légió nyitott, mindenkit várnak maguk közé, mutatott rá Nagy Lázár József. Ennek feltétele az, hogy oda vegyenek jegyet, ahol a Székely Légió van, ne öltözzenek kirívóan, ne fessék ki, ne csináljanak bohócot magukból, mindössze álljanak közéjük és énekeljenek. Ez a szurkolótábor nem „nyugdíjas reménységklub”, nem is „cserkészcsapat” de, hogy nem agresszív emberek, az biztos, tette hozzá Nagy Lázár József.

Lecsapódik rájuk is a magyarellenes gyűlöletkampány

A sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK első ligás szereplése révén a szurkolótáborra is nagy nyomás nehezedik, mutatott rá Zágoni Csongor. A vezérszurkoló szerint bármilyen nótát vagy rigmust énekelnek, azt kitüntetett figyelemmel követi az országos sajtó, viszont a sepsiszentgyörgyi szurkolótábor annyira összeszokott és fegyelmezett, hogy megpróbálják meggátolni, hogy közülük valaki indulatból olyant kövessen el, ami támadási felületet adna. Nagy Lázár József szerint abban van szerepe a vezérszurkolónak - aki tiszteletnek örvend a szurkolók között -, hogy le tudja inteni, illetve ki tudják zárni maguk közül azt, aki nem odaillő dolgokat kiabál.

Szabó Mihály megerősítette, hogy hatalmas nyomás rajtuk, hiszen bárhová elmennek, az ellenfél szurkolói rendszerint Romániát éltető, és a magyarokat gyalázó rigmusokkal fogadják őket. „Vigyáznunk kell, mert néha a sepsiszentgyörgyiekben is felmegy a pumpa, de fontos, hogy ne hagyjuk magukat provokálni”, mondta Szabó Mihály. Arra is emlékeztetett, hogy bár a Székely Légió magyarul énekel, a szurkolótáborban vannak románok is, akik mindenhova elkísérik a csapatot, és együtt szurkolnak a többiekkel.

Olyan szempontból is nagy a nyomás rajtuk, hogy minden kiszálláson, amikor megérkezik a Székely Légió, körülveszi őket a rendőrség és csendőrség. Előfordult, hogy egy-egy szurkolót kiemeltek, levetkőztették, átvizsgálták, hogy nehogy valamit bevigyen. „Mi sem vagyunk vakok, és látjuk, hogy a többi szurkolótáborral hogyan viselkednek, hogyan, milyen rigmusokkal vonulnak be egy-egy mérkőzésre”, mondta Nagy Lázár József, aki szerint a rendőrök mindig azzal magyarázkodnak, hogy valójában a sepsiszentgyörgyieket védik.

„Több hazai városban voltam már szurkolni, és semmit nem láttam ezekből a városokból, mert autóbusszal megérkezünk a stadion mögé, körbevesznek, bevezetnek és a mérkőzés végén elkísérnek a járműig. A végén rendőrök kíséretében minél hamarabb el kell hagynunk a várost" – sorolta.

 Szabó Mihály úgy véli, a sepsiszentgyörgyi fociszurkolókon is lecsapódik az a gyűlöletkampány, ami az utóbbi időben zajlik a romániai magyar közösség ellen. „Becsöppentünk az első ligába, magyarul szurkolunk, amire az utóbbi évtizedekben nem volt példa. Ez mindenkinek új, de meggyőződésem, hogy ha huzamosabb ideig bent maradunk, meg fognak szokni, és rájönnek, hogy mi a csapatért szurkolunk, nem mások ellen. Egyébként azért a csapatért, amelyben 80-90 százalékban román játékosok vannak. Ezt a sepsiszentgyörgyiek elfogadták és megtisztelik őket, jobban, mint a többi csapat a saját játékosait", mondta az idős szurkoló. Példa erre, hogy Gheorghe Hagit saját városában kihurrogták, de Brassóban a sepsiszentgyörgyi szurkolótábor felállt és megtapsolta.

„Magyarul szurkolunk és ez identitást ad a Székely Légiónak”

A Székely Légió képviselőit arról is kérdeztük, mi motiválja őket arra, hogy hetente több száz kilométert utazzanak kedvenc csapatukért. Szabó Mihály szerint őt elsősorban a foci szeretete és a lokálpatriotizmus motiválja, másodsorban a Sepsi OSK főtámogatójával, Diószegi Lászlóval szembeni tisztelet, mert amit ő megtett Sepsiszentgyörgyért, az tiszteletre méltó. „Az utóbbi időben fáj az, hogy a gyengébb eredmények miatt sokan támadni kezdték őt”, mondta az idős szurkoló, aki szerint Diószegi László a szidás helyett inkább szobrot érdemelne Sepsiszentgyörgyön. Azért is járnak szurkolni, hogy a vállalkozó lássa, vannak, akik kitartanak mellette, nem csak akkor, amikor eredményes a csapat.

Akik eltávolodtak a csapattól, azoknak meg kellene gondolniuk, hogy ezelőtt öt évvel annak is örvendtek, hogy C osztályos csapata volt a városnak, most van egy. A osztályos csapat, amire sokan álmunkba sem mertek gondolni, éppen ezért most kellene igazából odaállni – hívta fel a figyelmet Bőr Misi. Szerinte érthető, hogy ha rossz az idő, akkor kényelmesebb otthon a tévé elől megnézni a mérkőzést, de több embert várnának a meccsekre, hogy lássa a klub vezetősége is, nem fölöslegesen tesznek bele sok pénzt, fordítanak időt és munkát a csapatra. A sok kritika mellett néha meg is kell őket dicsérni, véli a szurkoló.

Nagy Lázár Józseftől megtudtuk: gyerekkorában édesapja ültette bele a foci vírusát és a szurkolás kicsit kényszerből is fakadt, hiszen amikor a Sepsi OSK még alacsonyabb osztályokban játszott, mérkőzéseit nem közvetítette a tévé, ezért el kellett menni a pályára. Fontos az is, hogy magyarul szurkolunk, és ez identitást ad a szurkolótábornak. „Ez nem kirekesztés, románok is vannak köztünk, de ez nagyon erős identitást ad, ez nagyon fontos motiváció” – magyrázta.

Zágoni Csongor vezérszurkoló is a foci szeretetével magyarázta, hogy hetente útra kel és több száz kilométert utazik egy mérkőzés kedvéért. „A Sepsi OSK a legfontosabb számomra, természetes, hogy mindenhová elkísérem őket, de kedvenc csapataimért külföldre is el szoktam utazni”, mondta.

„Rosszul lehet játszani, de lélektelenül soha!”

Miközben a szurkolótábor viselt dolgairól részletesen beszámoltak, amikor a Sepsi OSK focicsapat teljesítményéről kérdeztük, visszafogottan nyilatkoztak. Elmondásuk szerint a szurkolók 12. játékosként a csapat részének tekintik magukat, de nem kívánnak beleszólni a klub működésébe. Szabó Mihály értékelése szerint a bajnokság elején volt pár mérkőzés, amikor látszott, hogy a fiúk győzni akarnak és mai napig nem kételkedik pár játékos hozzáállásában.

Sajnálatosnak tartják, hogy a nyári leigazolások nem sikerültek, inkább neveket sikerült szerezni, mint eredményes játékosokat. Bőr Misi elmondta: hibának tartja, hogy megengedték a játékosoknak, hogy Brassóba költözzenek. „Mások, például a női kosárlabda csapat amerikai játékosai mind Sepsiszentgyörgyön laknak. Joggal el lehetett volna várni, hogy azok a focisták, akik nem kevés pénzt keresnek, és akiknek a város szurkol, alkalmazkodjanak ezekhez a körülményekhez, lakjanak Sepsiszentgyörgyön. Azért jöttek ide, hogy focizzanak és a pénzért megdolgozzanak” – fogalmazott. A szurkoló reméli, mindez megváltozik a téli leigazolási periódus után.

Nagy Lázár József hozzátette: a szurkolók részesei a csapatnak, de nem látnak bele bizonyos dolgokba, ezért nem tudnak magyarázatot adni arra, ami a csapatban megszakadt. Leszögezte, hogy a ploieșt-i tiltakozásuk egy kényszerű, kétségbeesett helyzetből fakadt. Nem volt előre megbeszélt tiltakozás, hanem amikor megkapták a második gólt, spontánul leültek, mert annyira elkeseredtek, annyira rosszul esett, hogy az már sok volt a szurkolóknak. Emlékeztetett, hogy az utána következő mérkőzésre megfogalmaztak egy nagyon erős bírálatot: „Rosszul lehet játszani, de lélektelelenül soha!”.

Nagy Lázár József szerint jó a kapcsolatuk a klub vezetőségével. Diószegi Lászlóval rendszeresen egyeztetnek, hiszen főtámogatóként részt vesz a szurkolói gyűléseken, és villámhárítóként is működik, levezeti a szurkolói feszültségeket. Szabó Mihály rámutatott: Diószegi László az ország egyetlen klubtulajdonosa, aki nem szégyell beülni a szurkolótáborba, és együtt énekelni velük. A Sepsi OSK az egyetlen fociklub Romániában, amely felvállalja a szurkolótáborát. A Székely Légió elkíséri a csapatot, de a vezetőség vállalja értük a felelősséget – magyarázta.

A játékosok is figyelnek a szurkolókra. Erre jó példa, hogy a szurkolók legutóbbi tiltakozására Hadnagy Attila nyílt levélben reagált. Bár hiányolták, hogy a többi játékos hallgatott, de be kellett látni, hogy Hadnagy Attila a csapatkapitány, neki van joga a játékosok nevében üzenetet megfogalmazni.

Egyébként is ő az, aki emberileg is felnőtt oda, ahová sokan még nem tudtak felnőni, vagy nem sportszerű életmódot folytatnak, tette hozzá Szabó Mihály.

Idegenben is képesek leszurkolni az ellenfél drukkereit

Kérdésünkre, hogy mi volt nagyobb örömforrás: a második liga, ahol nyert a csapat, vagy az első osztály, ahol gyengébben teljesít az OSK, Nagy Lázár József kifejtette: a szurkolóknak is az a legjobb, ami most történik, hiszen igazi stadionokba mennek, nem pedig „lepukkant rizsföldekre”, amilyenek a B-ligában voltak. „Nagy a felhajtás, ezt nagyon élvezzük, ezt az érzést nem lehet helyettesíteni” – fogalmazott. Szabó Mihály büszke arra, hogy például a bukaresti Dinamo elleni mérkőzésen a sepsiszentgyörgyi Székely Légió „leszurkolta” a házigazda csapat szurkolóit, és ezt a stadion bemondója is elismerte.

Ami a sepsiszentgyörgyi szurkolókat megkülönbözteti a többi csapat szurkolótáborától: amíg mások csak néha-néha kiabálnak valami biztatót, addig a Székely Légió a mérkőzés elejétől végéig énekelve biztatja kedvenceit. Erre felnéz a többi klub is, többször megkérdezték, mitől van az, hogy a sepsiszentgyörgyi szurkolók még akkori is énekelnek, amikor csapatuk már öt gólt kapott, hiszen náluk ilyenkor már lemondásra szólítanák fel a vezetőséget és edzőket is.

„Nem kérdés. Azt szeretnék, hogy jövőben is az első ligába folytassa a Sepsi OSK”, mondta Nagy Lázár József, aki szerint annyira nagy az érdeklődés a Székely Légió példaértékű tevékenysége iránt, hogy a Deutsche Welle tévétársaság december 4-én érkezik Sepsiszentgyörgyre riportot forgatni a sepsiszentgyörgyi focicsapatról és a szurkolókról, akik kitűnnek a többi közül. 








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X