Kanada Alpesi vk: Miklós Edit 44. hellyel tért vissza


-A A+

A 44. helyen végzett a Lake Louise-ban rendezett lesiklásban Miklós Edit, aki januári súlyos térdsérülését követően, csaknem egy év kihagyás után pénteken versenyzett először.

Az alpesi világkupa-sorozat kanadai állomásán az MTK csíkszeredai születésű sízője a 18-as rajtszámot kapta, de nem a tervezett sorrend szerint tudott lejönni, mivel közvetlenül előtte az amerikai Lindsey Vonn bukott, ezért percekre megszakították a versenyt. Csakhogy közben Miklós Edit már elindult, a nemzetközi szövetség honlapja szerint az első mérésnél egy századdal jobb volt az ideje az akkori éllovas, későbbi győztes osztrák Cornelia Hütterénél, de megállították.

A magyar síző végül csak jóval később jöhetett le a pályán, s akkor lényegesen elmaradt a bő élcsoport tagjainak eredményétől, már az első mérésnél 47 századdal gyengébb volt az ideje, mint az első indulásakor. Miklós Edit tavaly nagyszerűen kezdte a szezonját a kanadai helyszínen, lesiklásban tizedik és harmadik helyet szerzett, míg szuperóriás-műlesiklásban 13. lett. A mostani versenyre előzetesen nem tűzött ki magának számszerűsített elvárást, csupán azt fogalmazta meg célként, hogy visszarázódjon a versenyzésbe. Szombaton újabb lesiklást, vasárnap pedig szuperóriás-műlesiklást rendeznek a kanadai vk-fordulón.

A pénteki lesiklás végeredménye:

1. Cornelia Hütter (osztrák) 1.48.53 perc 2. Tina Weirather (liechtensteini) 1:48.62 3. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:48.83 ...44. Miklós Edit 1:52.90

Az összetett vk állása: 1. Shiffrin 365 pont, 2. Viktoria Rebensburg (német) 236, 3. Petra Vlhová (szlovák) 221, ... Miklós pont nélkül.








EZT OLVASTA MÁR?

X