Nagy hírt jelentett be Szűcs Gabriella


-A A+

Nem számíthat a következő időszakban sem a klubja, sem pedig a román női kézilabda válogatott Szűcs Gabriellára. A 33 éves nagyváradi sportoló a napokban hozta klubja, a Dunărea Brăila vezetőségének tudomására, hogy állapotos.

A gsp.ro sportportál szerint Szűcs a legutóbbi barátságos torna alkalmával már csak a kispadon foglalt helyet és statisztikai adatok gyűjtésével és elemzésével segítette Florin Pera vezetőedzőt.

Mint ismeretes, Szűcs Gabriella Nagyváradon született, de már gyerekkorában áttelepült szüleivel Magyarországra, Debrecenben tanult meg kézilabdázni. Tizennégy éves korában igazolta le az első osztályban szereplő DVSC, amely csapat színeiben kilenc idényen keresztül szerepelt. Megjárta a korosztályos magyar válogatottakat, több siker is fűződik ehhez az időszakhoz. Ifjúsági Európa-bajnokságról, és junior Európa- és világbajnokságról is éremmel tért haza a magyar csapattal. Mára pedig 24 évesen a felnőtt válogatott rutinos tagjának számított. 2008-ban igazolt a román bajnokcsapathoz, az Oltchim Râmnicu Vâlceához. 2011-ben visszatért a Debreceni VSC-hez, de fél év után újra Romániában, előbb Zilahon, majd Nagybányán és Brăilán folytatta a pályafutását. A román válogatott meghívását 2015-ben fogadta el és tagja volt a dániai kézi-vb.-ről bronzéremmel hazatérő csapatnak. Részt vett 2016-ban a riói olimpián és tavaly a németországi világbajnokságon is.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X