NBA: megvédte bajnoki címét a Golden State Warriors


-A A+

A címvédő Golden State Warriors simán, 108-85-re nyert a Cleveland Cavaliers otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének negyedik felvonásán, magyar idő szerint szombat hajnalban, és összesítésben 4-0-ra győzött a párharcban. A finálé legértékesebb játékosa - akárcsak tavaly - Kevin Durant lett.

A Cleveland szinte reménytelen helyzetből várhatta a találkozót, hiszen az NBA-ben soha sem fordult elő, hogy egy csapat fordítani tudjon 0-3-as összesítésről.

A Golden State már az első negyedben remekelt, gyorsan járatta a labdát, hat hárompontos kosarat is szerzett, így elhúzott. Rövid időre fellángolt a Cavaliers, és amikor fordított 39-38-ra, időt kértek a vendégek. Ettől magára talált a Warriors, és visszavette az irányítást, majd közvetlenül a nagyszünet előtt Stephen Curry értékesített egy triplát, amivel 61-52-es előnnyel vonulhatott el a címvédő.

A folytatás még simább volt, a záró negyed előtt 21 ponttal volt jobb a vendégcsapat, amely tulajdonképpen különösebb megerőltetés nélkül tudott diadalmaskodni.

A két gárda sorozatban negyedik döntőjét vívta - ilyen még nem fordult elő az NBA történetében -, és ebből hármat nyert a Golden State, a Cleveland pedig 2016-ban diadalmaskodott úgy, hogy már 3-1-es hátrányban volt.

Az oaklandiek ezt megelőzően 1975-ben, 2015-ben és tavaly, előzőleg pedig - még Philadelphia Warriors néven - 1947-ben és 1956-ban diadalmaskodtak.








EZT OLVASTA MÁR?

X