Huszonhat versenyző indul a Székely Vágtán
A 2018-as Székely Vágtán 26 lovas áll rajthoz: 15-en a Székely Vágta futamán, a Nemzeti Vágtára való kijutásért küzdenek, 11-en a Góbé futamon vesznek részt – közölték szerdán a szervezők.
"Minden idők legerősebb futamaira készülhetünk, hiszen jónéhány Székely Vágta nyertes galoppozik, és mind arra törekszenek, hogy megismételjék győzelmüket. Nagy visszatérője a lovasversenynek Fazakas Géza és Gamma, akik bizonyára szintén nyerni jönnek" – olvasható a közleményben.
Az idei versenyzők felének van már valamilyen helyezése a futamokon, a többiek pedig szintén rutinos lovasok, tehát jól ismerik a pályát és azt is tudják, milyen adottságokkal lehet Székely Vágtát nyerni. Így, az izgalmas futamok borítékolhatók, de hogy Berde Lóránd vagy Fazakas Géza dupláz-e, esetleg Zsigmond János tripláz, ezt már csak a jövő hétvégi verseny dönti el.
Mellettük galoppoznak majd a szintén helytartók, Bartha Ferenc, László Pál, Ugron Attila és Tóth Barna is, közülük a gyergyószentmiklósi induló, László Pál ezúttal új lóval, Kemesével próbál szerencsét. A Góbé futamon is erős a mezőny: Bálint András és Szellő, kétszeres győztesek, ismét indulnak, de szintén starthoz áll Dáriusz, aki 2016-ban volt a leggyorsabb ló a futamon.
A Székely Vágtán 10 Kovászna megyei és 5 Hargita megyei település lovasa vesz részt, a Góbé-futamon 7 Kovászna megyei és 4 Hargita megyei versenyző indul.
- 33197 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33199 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33199 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33200 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33202 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33202 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni