Wimbledon: a női döntő párosítását már tudjuk, a férfiaknál még hátravan egy elődöntő


-A A+

Kevin Anderson lesz a wimbledoni teniszbajnokság férfi versenyének első döntőse, miután pénteken délután maratoni hosszúságú mérkőzés után öt szettben legyőzte John Isnert.

A több mint 6 órás összecsapás miatt több mint  4óra késéssel léphetett csak gyepre a másik elődöntő két szereplője, így könnyen elképzelhető, hogy a Rafael Nadal–Novak Djokovic találkozó csak szombaton ért véget majd.

A szombati női döntőben két volt világelső, az amerikai Serena Williams és a német Angelique Kerber lesz érdekelt.

Serena Williams két szettben verte a német Julia Görgest. A hétszeres bajnok Williams a 11. elődöntőjét vívta Londonban, és az előző tízből csak egyet vesztett el - 2000-ben nővére, Venus ellen. A szülési szabadságáról tavasszal visszatért amerikai - aki jelenleg csak 181. a világranglistán - remek játékkal hamar szettelőnybe került, ám a második felvonásban 5:3-nál nem tudta kiszerválni a mérkőzést. Az első GS-elődöntőjében szereplő Görges azonban váratlanul semmire elvesztette az adogatását, ami már a meccsbe került. A találkozó 1 óra 11 percig tartott.

A 36 éves Williamsre a szombaton 16 órakor kezdődő fináléban a kétszeres Grand Slam-bajnok Kerber vár. Kettejük 2007 óta íródó különpárharcában az amerikai sztár vezet 6-2-re.

Wimbledon, elődöntők
férfi
John Isner (amerikai)–Kevin Anderson (dél-afrikai) 6:7, 7:6, 7:6, 4:6,  24-26
Rafael Nadal (spanyol)–Novak Djokovic (szerb)
női
Serena Williams (amerikai, 25.)-Görges (német, 13.) 6:2, 6:4
Kerber (német, 11.)-Ostapenko (lett, 12.) 6:3, 6:3







EZT OLVASTA MÁR?

X