Farkaslaka az idei Székely Vágta bajnoka
A Székely Vágta eddigi versenyeinek legizgalmasabb és legnagyobb meglepetést tartogató döntőjét futotta vasárnap Kézdivásárhely, Lemhény, Farkaslaka és Maksa lovasa. Két korábbi bajnok és két újonc, az utolsó félkörben fej-fej mellett haladva küzdött a Székely Vágta győzelméért. Meglepő eredmény született, nyert az új erő: Tamás Csaba Fiber hátán Farkaslaka számára szerzett bajnoki címet. A vándorszablya visszatér Hargita megyébe.
A szervezők beszámolója szerint nagy meglepetés történt a Székely Vágta döntőjében, hiszen sokan Lemhény vagy Kézdivásárhely győzelmét borítékolták, bár az teljesen egyértelmű volt, hogy Maksa és Farkaslaka lovasa is igencsak bele fog szólni a versenybe. Nem is volt másként, a két tapasztalt harcost, Zsigmond Jánost és Berde Lórándot, igencsak szorongatta Tamás Csaba és Papp Alpár.
A start Berde számára megint hátránnyal indult, mivel lova rakoncátlansága miatt jónéhány méteres hátrányból kellett elszöknie a startból. Ezt pedig nem is sikerült legyűrnie, hiszen makacson hajtottak elől Farkaslaka és Maksa, mindketten próbálták utólérni a vezető Lemhényt. Mivel kétszeres vágtagyőztes, a startból Zsigmond János indult a legjobban Timpex Amata nevű lován, két körig vezetett is.
A két kezdő, fittyet hágyva Zsigmond János hírnevére, folyamatosan szorongatta a lemhényi lovast, mi több, a célvonalra rátérve, nagyszerű vágtában fél-fél lóhosszal megelőzték tapasztaltabb társukat. Ez volt az eddigi legszorosabb döntő futam, a nézők többsége eldönteni sem tudta, hogy végül ki ért célba elsőként, ugyanis a végső ötven méteren a négy ló feje szinte egymás mellett volt.
A versenybírók igazolása után a 24 éves farkaslaki Tamás Csaba, 12 éves Fiber nevű versenylovával megnyerte a nyolcadik Székely Vágtát, a második helyre a mindössze 20 éves, első hivatalos versenyén résztvevő, maksai Papp Alpár végzett Ecsed Roven Randi nevű ötéves kisbéri félvérén. A harmadik Zsigmond János (Lemhény), a negyedik Berde Lóránd (Kézdivásárhely) lett.
A díjátadó ünnepségen pénznyereményekkel és különdíjakkal tértek haza a lovasok, valamint öt lovas, Zingal (nemzetközi futam), Cardino (díjugratás), Fatima (Kishuszár futam), Viktor (Etéd, Góbé-futam) és a győztes ló, Fiber aranyparipa-díjat kapott az Equitana lovasbolt felajánlásából.
- 33223 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33225 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33225 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33226 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33228 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33228 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni