Gyűjtést szerveznek a görögkatolikus püspöki palota újjáépítésére


-A A+

A nagyváradi polgármesteri hivatal gyűjtést szervez a vasárnapra virradóan leégett görögkatolikus püspöki palota újjáépítésére.

"Saját hozzájárulásunk mellett meg szeretnénk teremteni a lehetőséget azoknak, akik adakozni szeretnének a püspöki palota újjáépítésére, hogy ezt akár külföldről, akár itthonról megtehessék" - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Anca Sas, a nagyváradi polgármesteri hivatal szóvivője.

Ugyancsak összefogásra és adakozásra szólított fel vasárnap Alexandru Pugna, a művelődési minisztérium államtitkára, aki szombaton éppen Nagyváradon tartózkodott.

"Egy műemléképületről van szó, amelynek újjáépítéséhez, lehetőségünk szerint, valamennyiünknek hozzá kell járulnunk" - hangoztatta az egyetemi tanulmányait egykor Nagyváradon végző államtitkár.

A nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában szombaton este tíz óra körül ütött ki tűz, amely lángba borította a teljes tetőszerkezetet. Egy torony összedőlt, az első emelet mennyezete beszakadt. A tüzet éjfél után fél egyre sikerült eloltania a kivonuló mintegy száz tűzoltónak.







EZT OLVASTA MÁR?

X