Két embert halálba küldött a kutya életét megmentő rendőr


-A A+

Két ember életét vesztette abban vasárnap reggeli balesetben, amelyet a Galac megyei Drăgăneşti településen okozott egy szolgálaton kívüli rendőr.

A szerencsétlenségben egy szabályosan közlekedő 1300-as Dacia két utasa halt meg, a rendőr Audi márkájú autója súlyos károkat szenvedett, de a sofőr sértetlenül hagyta el a kocsit.

Helyszíni jelentések szerint a baleset előzménye az volt, hogy az Audi elé futott egy kutya, a 35 éves rendőr pedig hirtelen balra rántotta a kormányt, hogy elkerülje az állatot, emiatt viszont frontálisan ütközött a szemből érkező, szabályosan közlekedő 1300-as Daciával.

A rendőr alkoholtesztje negatív lett. Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával eljárást indítottak ellene. Az Adevărul című napilap tudósítása szerint a balesetben életét vesztette a Dacia 50 éves sofőrje és 70 éves utasa. 








EZT OLVASTA MÁR?

X