FRISSÍTVE – Több mint tízezer küldeményt tartottak vissza a szászsebesi postások


-A A+

FRISSÍTVE: Házkutatást tartottak csütörtökön a szászsebesi postahivatalnál, illetve annak több jelenlegi és volt alkalmazottjánál. Nyolc postást őrizetbe vettek, akiknél több mint háromezer ki nem kézbesített küldeményt találtak. Valamennyiüket hatósági felügyelet alá helyezték.

Az ügyben 23 helyszínen tartottak házkutatást csütörtökön. A postai alkalmazottak lakásán 3380 olyan küldeményt találtak, amelyeket bíróságok, közintézmények vagy különféle szolgáltatók adtak fel, a postahivatalnál pedig 6904 olyan levélre bukkantak, amelyeket nem küldtek ki időben a címzetteknek – tájékoztat a Fehér megyei rendőrség.

Az első vizsgálatok szerint 2018 januárja és 2019 júniusa között a hivatal több alkalmazottja nem kézbesített ki több, a bíróságok által feladott küldeményt, és a címzettek helyett ők maguk írták alá az átvételt igazoló iratokat, amelyeket később elküldtek a bíróságoknak.

Nyolc postást őrizetbe vettek – hivatali visszaélés, valamint közhivatalnok által elkövetett közokirat-hamisítás miatt vizsgálódnak ellenük.

Csütörtökön a Román Posta is közölte, hogy a rendőrségi nyomozással párhuzamosan a vállalat vezérigazgatójának ellenőrző testülete is vizsgálatot indított az ügyben, és amennyiben az alkalmazottakkal kapcsolatban felmerült gyanú beigazolódik, „drasztikus intézkedésekre" számíthatnak.

FRISSÍTÉS: Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték azt a nyolc postást, akik a gyanú szerint hivatali kötelességük elmulasztásával nem kézbesítettek több mint tízezer küldeményt. A hatósági felügyelet ideje alatt a gyanúsítottak többek közt nem dolgozhatnak postásként. 








EZT OLVASTA MÁR?

X