„Leszek a barátod” – egy 6 éves kisfiú mutatja meg, mi a feltétel nélküli szeretet


-A A+

A 6 éves kisfiú iskolás korszakának kezdetén bullying áldozatává vált, így eldöntötte, megakadályozza, hogy a társai is végigszenvedjék a kiközösítéseket és a megaláztatást: édesanyjától egy saját készítésű pólót kért azzal a felirattal, hogy „leszek a barátod”, és ezzel közelít a kiközösített gyermekek felé – írja az index.hu portál.

A Gerorgia állambeli Fayetteville általános iskolába járó Blake Rajahn a kiközösítések lejárta után úgy döntött, ő lesz az a személy, aki támogatást nyújt a többieknek, mert tudja, milyen sokat segít egy barát a kilátástalan helyzetekben. Kitalálta, hogy pólójával jelezné, rá számíthatnak társai, így édesanyját kérte meg, segítsen a póló elkészítésében. Az anyuka Facebookon büszkélkedett fia ötletével, amely nagy sikernek örvendett a közösségi médiában: sokan rendeltek is tőlük a Blake által kitalált pólókból.

Látva a nagy sikert, a pólók értékesítésébe kezdtek: 15 dollárt, azaz megközelítőleg 65 lejt kérnek a munkájukért. Mindezt persze nem maguknak gyűjtik, hanem a bevételből a helyi jótékonysági szervezetet támogatják. A hatéves Blake elmondta, nem igazán érti, hogy miért lett ebből ekkora felhajtás, hiszen szerinte mindenki ugyanúgy gondolkodik erről az egészről, mint ő. Hozzátette, a nyáron az összes zsebpénzét odaadta az említett szervezetnek, mert „olyanoknak kell, akiknek semennyi sincs”.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X