Ötvenezer lej kártérítést kell fizetnie a brăilai ámokfutónak


-A A+

Ötvenezer lej kártérítést kell hogy fizessen a brăilai ámokfutó a mentőszolgálatnak.

Az emberölési kísérlettel gyanúsított Marius Valentin Parfeniét, aki tavaly novemberben több személyt megszúrt, majd gépkocsijával behajtott egy brăilai bevásárlóközpont ajtaján és hét embert megsebesített, arra kötelezte a bíróság, hogy térítse meg az általa okozott merénylet sebesültjei ellátásának költségeit.

Az ügyész szerint Parfenie ítélőképessége birtokában volt, amikor elkövette tettét. A 21 éves fiatalaember nem állt kábítószerek hatása alatt sem, ám vérében 1,25 ezrelék alkoholt mértek. A törvényszék közleménye szerint Parfenie terve az volt, hogy minél több embert megöljön, majd öngyilkosságot kövessen el. Perének első tárgyalását szeptember 16-ára tűzték ki.

A brăilai rendőrség szóvivője, Laura Dan szerint a fiatalembert 2017-ben hat hónapra nevelő célzatú felügyelet alá helyezte Brăila bírósága erőszakos cselekedetek miatt, amelyeket még kiskorúként, 2015-ben követett el. Apjával együtt ugyanis vasrúddal vertek meg egy férfit, aki súlyos sérülésekkel került a kórházba. Marius Valentin Parfenie apját emiatt 8 hónap szabadságvesztésre ítélték.








EZT OLVASTA MÁR?

X