Pengő Zoltán kollégánk megihlette a Szomszédnéni Produkciós Irodát is


-A A+

Zseniális paródiával rukkolt elő a Szomszédnéni Produkciós Iroda annak apropóján, hogy Pengő Zoltán kollégánk szeptember elsején Nagyenyedről elindult, hogy 200 évvel Kőrösi Csoma Sándor után eljusson Erdélyből Tibetbe.

 

Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc Csomakőrös határából köszön be, ahol röviden ismertetik Pengő Zoltán útját. „Elhatároztam, hogy nekem is meg kellene tennem Kőrösi Csoma Sándor egyik útját, de mivel már, úgymond „elhappolta” előlem ezt a tibeti utat, egy másik útját választottam a korábbi éveiből: a szülőházától fogok elmenni az elemi iskoláig” – mondja a videóban Tóth Szabolcs. Hozzátette: azért választotta ezt az utat, mert „feltételezhetően Kőrösi Csoma Sándor többször is megtette. Gyalog”.

A következőkben a Szomszédnéni Produkciós Iroda két humoristája beautózik a falu központjába, majd a nagy orientalista szülőházánál folytatódik a szkeccs. Tóth Szabolcs teljes menetfelszerelésben (bőrönd, laptoptáska, kézitáska) mutatja az útitervet: a szülőháztól az iskoláig barátok között sincs több 20 méternél. „Bepakoltál mindent? Felkészültél?” – teszi fel aggodóan a kérdést Bálint Ferenc. „Ahogy Pengő Zoltán is mondta egy interjúban, egy ilyen útra nem lehet felkészülni. Elindulsz, aztán reménykedsz a legjobbakban” – jön a válasz. 

Ahogy Pengő Zoltánnak is voltak az útja során rövidebb szakaszokra társai, TSZ-t is elkisérte a csomakőrösi főutca közepéig BF, majd elbúcsúztak egymástól, és Tóth egyedül folytatta az út hátralevő részét. Az iskola elé érve lepakolja cókmókját és a kamerába nézve summázza útját. „Sikerült. Itt vagyok az elemi iskolánál. Úgy érzem más ember lettem. Kívánom, hogy Pengő Zoltánnak is sikerüljön, kitartást”. 

Mint ismeretes, Pengő Zoltán napi rendszerességgel közli a Maszolban útibeszámolóit. Kollégánk jelenleg a kelet-törökországi Agri városában tartózkodik, ahonnan hamarosan elindul az iráni határ felé.








EZT OLVASTA MÁR?

X