Elhagyta a Floreasca kórházat Daniel Chiţoiu volt miniszter


-A A+

Kiutalták a kórházból csütörtök délután Daniel Chiţoiu volt minisztert, akit mellkasi sérüléssel kezeltek a két ember halálát okozó autóbaleset következtében. A hírt megerősítette Bogdan Opriţa, a Floreasca kórház szóvivője.

Daniel Chiţoiu az épület hátsó bejáratán távozott, így elkerülte a kórház előtt várakozó újságírókat.

A december 26-án, Piteşti és Râmnicu Vâlcea közötti 7-es országúton történt balesetben két jármű volt érintett: az egyiket egy 82 éves, piteşti-i férfi, a másikat egy 52 éves, bukaresti férfi vezette. Később a nyomozáshoz közel álló források megerősítették az Agerpres hírügynökségnek, hogy utóbbi a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) főtitkára, Daniel Chiţoiu volt. Az ütközésben a 82 éves férfi életét vesztette, a mellette utazó személy pedig súlyosan megsérült, később pedig ő is elhunyt.

Az esettel kapcsolatban több központi és helyi sajtóorgánum is arról számolt be, hogy a szemtanúk vallomása szerint Chiţoiu idézte elő a balesetet, miután autójával áthajtott a szemközti sávra.

A rendőrség pénteken közölte, egyelőre in rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárás zajlik az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt. A tájékoztatásban hangsúlyozták, több tanút is kihallgattak már az ügyben, az eljárás azonban még folyamatban van, és arról, hogy melyik fél hibájából következett be a szerencsétlenség, csak a vizsgálat lezárása után nyilatkoznak.

Daniel Chiţoiu nem fogyasztott alkoholt a baleset előtt. A közvetlenül a baleset után készült felvételek szerint Daniel Chiţoiu saját lábán távozott a gépjárműből, később azonban hordágyon vitték el a Floreasca kórházba.








EZT OLVASTA MÁR?

X