A tiltás ellenére vendégeket szolgált ki egy étterem Kolozsvár központjában


-A A+

Kolozsvár központjában a katonai rendelet ellenére titkon megnyitottak egy olasz éttermet: a rendőrség emberei lakossági bejelentés következtében a helyszínre vonultak, és vendégeknek adták ki magukat, hogy tetten érjék a szabálytalankodókat – írja a digi24.ro portál.

Miután bejelentések érkeztek arról, hogy a Jókai (Napoca) utca egyik olasz vendéglője a tiltások ellenére fogyasztókat fogad, a rendőrök civilben vonultak a helyszínre, hogy meggyőződhessenek az elmondottakról. Meglepődésükre a vendéglő asztalain borosüvegek álltak, az épületben zene szólt, és többen is ültek az asztaloknál. Vendégeknek álcázva magukat, bejutottak az étterembe, ahol másokkal együtt őket is kiszolgálták az alkalmazottak.

Az ügyben eljárást indítottak a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt – közölte a Mediafax hírügynökséggel a kolozsvári rendőrség szóvivője. A Clujust portálnak egy szomszédban lakó idős hölgy arról is beszámolt, hogy éjszakánként több autó is parkol az épület előtt, és ünnepségeket, bulikat tartanak ott.

(Nyitókép forrása: clujust.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X