Ilyesmire számíts, ha tengerparti nyaralásra készülsz idén


-A A+

Több országban is próbálnak megfelelni a járványügyi előírásoknak, de egyúttal megnyitni az utat a turisták előtt, a turizmusból származó bevételek ugyanis túlságosan fontosak ahhoz, hogy lemondjanak róla - írja a CNN.

Egy érdekes példa Spanyolországból: egy Valenciától északra fekvő mediterrán városban, Canet d'en Berenguerben naponta csak 5 ezer nyaralónak engedélyezik, hogy használja a helyi tengerparti strandot, nagyjából csak fele annyian mehetnek fürdőzni, mint a koronavírus előtti szezonban.

A strandon blokkokra osztják fel a partot, egymástó hálókkal elválasztva, legalább 2 méter távolságot hagyva az egyes tengerparti helyek között, amelyeket egy app-en keresztül kell lefoglalni, ráadásul egész napra nem foglalhatók a helyek, csak vagy délelőttre vagy délutánra. A helyi polgármester szerint úgy lehet majd helyeket foglalni, mint például egy moziban, az érkezési időt pedig elcsúsztatják, hogy ne alakuljon ki nagyobb tömeg a bejáratoknál, amelyeknek a számát is csökkentik majd.

Más településeken is korlátozásokat vezetnek be, Sanxenxóban például a "first come, first served" szabályt követik majd, azért, hogy ne alakulhasson ki nagyobb tömeg a strandon, egy bizonyos tömeg felett már nem lehet majd bemenni a strandra, a szokásos kapacitásnak csak a 75 százalékáig töltik majd meg a strandot.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja







EZT OLVASTA MÁR?

X