Két afgán meghalt egy vélhetően illegális bevándorlók közti összetűzésben
Feltehetően migránsbandák közti összetűzésben vesztette életét két afgán illegális bevándorló, egy harmadik pedig megsérült Arad megyében.
A mentőket és a rendőröket az Aradtól mintegy húsz kilométerre lévő Németság melletti mezőre riasztották, nem messze a dél-erdélyi (A1-es) autópályától. A szántóföldön két hottest feküdt, a segélyhívószámot tárcsázó társuk pedig szintén súlyosan megsérült. Mindhármukat többször megszúrták.
Ramona Lungu, az Aradi Törvényszék sajtószóvivője elmondta, hogy az ügyészség hivatalból indított nyomozást kétrendbeli gyilkosság, illetve gyilkossági kísérlet gyanújával. Feltételezik, hogy az áldozatok egy másik migránsbandával került összetűzésbe, és azok késelték meg őket, a magyar–román határtól mintegy 50 kilométernyire.
A sérült férfit az aradi sürgősségi kórházban megműtötték, és Simina Roz, az intézmény sajtószóvivője szerint túl van az életveszélyen, állapota stabil, eszméleténél. A rendőrök kikérdezik az esetről, amint kihallgatható állapotban lesz.
A közelmúltban a Bihar megyei Ant közelében egy afgán embercsempész szúrt le egy bevándorlót (honfitársát), mert az nem volt hajlandó bemenni a Fekete-Körösbe, mondván, hogy nem tud úszni.
(A nyitókép illusztráció | Forrás: politiadefrontiera.ro)
- 33190 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33193 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33193 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33194 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33195 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33196 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni