Halálra késeltek egy 21 éves férfit a Hargita megyei Csíkbánkfalván
Tragédiával végződött egy helyi lakosok között kialakult konfliktus az éjszakai órákban szombaton a Hargita megyei Csíkbánkfalván. A tettlegességig fajuló nézeteltérés során hasba szúrtak egy 21 éves fiatalembert, aki a kórházba szállítást követően belehalt a sérülésébe.
Több személy között robbant ki konfliktus szombat éjjel a Hargita megyei Csíkbánkfalva egyik utcáján. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a péntekről szombatra virradóra kialakult nézeteltérés során egy helybéli 30 éves férfi késsel megszúrt egy 21 éves csíkmindszenti fiatalembert, aki a kórházba szállítását követően életét vesztette.
A konfliktus résztvevői alkoholos befolyásoltság alatt álltak – mondta el a Maszol érdeklődésére Incze Miklós rendőrségi szóvivőhelyettes. Mint megtudtuk: az elkövető 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték, emberölés gyanújával indítottak ellene eljárást. A helyettes szóvivő szerint az áldozathoz nem hívtak az eset után azonnal mentőt. Hazavitték, és csak utána értesítették a mentőszolgálatot, mert a fiatalember nem érezte jól magát.
Az áldozat egyik távolabbi rokonának elmondása alapján a fiatalember több társával együtt szórakozott, amikor az egyik közeli házban lakó férfival néhányan vitába keveredtek. A fiú nem vett részt a vitában, azt követően ment a helyszínre, hogy értesítették az eseményekről. A konfliktusban részt vevő ismerőseinek akart segíteni, amikor a halálos szúrás érte.
Elvérzett a kórházban
A Csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház a Maszolnak küldött tájékoztatása szerint szombat hajnalban szállították be a fiatalembert az intézményben működő Sürgősségi Betegellátó Egységbe, nagy hasi szúrt sebbel, kritikus és sokkos állapotban, masszív vérveszteséggel.
A sürgősségi osztályon felmérték az állapotát, megpróbálták stabilizálni, de alighogy beérkeztek vele, megállt a szíve. Akkor még sikeresen újjáélesztették és felkerült a műtőbe, a műtőasztalon azonban többször újra leállt a szíve, és az ügyeletes csapat erőfeszítései ellenére a fiatalember életét vesztette. A sürgősségen lezajlott első vizsgálatok szerint az áldozat elvérzett, hisz a fő hasi vénáját szúrták át.
Megdöbbenve értesült a történtekről, mondta el lapunk érdeklődésére Csíkszentgyörgy polgármestere, Réti Zsófia (Csíkbánkfalva ide tartozik közigazgatásilag – szerk. megj.). A településvezető szerint a község fiataljait sokkolta az eset. „Nem hiszem, hogy 2020-ban ez a módja egy konfliktus rendezésének” – fogalmazott a község vezetője. Hozzátette: nem ismeri a pontos részleteket, maga is várja a rendőrségi vizsgálatok eredményeit.
(Borítókép: Politia Romana Facebook-oldal)
- 34917 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34920 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34921 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34922 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni