Krasznai Tünde önkéntes száműzetésbe vonult


-A A+

Egy hétre elvonult a világtól az X-Faktor után Krasznai Tünde (25), az RTL Klub tehetségkutatójának harmadik helyezettje – írja a Blikk.

A bulvárlap épp karácsony után érte utol az aranytorkú énekesnőt, aki azt mondta, hogy egy kis magányra vágyott, mert elfáradt. Még azt is csak lassan kezdi felfogni, hogy egy egész ország tudja, ki ő, és sztárként tekintenek rá.

„Egy hétig magamra zártam az ajtót, nem is beszéltem egyáltalán senkivel. Szerencsére a barátaim tiszteletben tartották a döntésemet, és hiába laktam náluk, nem zavartak. Gyakorlatilag semmit sem csináltam, csak aludtam, ettem, filmeket néztem. Rajongok a filmekért, az Időutazó feleségét például most láttam először, és nagyon jó volt. Ez a hét úgy feltöltött, hogy az hihetetlen. Fantasztikus volt az egyedüllét, nagyon jólesett”- árulta el Krasznai Tünde, aki a szentestét is magányosan töltötte. 

„Azt akartam, hogy a karácsony első felében ne legyen körülöttem senki. Elfáradt a lelkem az utóbbi időben. Számomra az X-Faktor maga volt az ünnep, így a karácsonyi hangulat egy kicsit elveszett. Más volt, mint amilyen lenni szokott” - magyarázta Tünde, aki abban a lakásban zárkózott el, ahol barátaival él.








EZT OLVASTA MÁR?

X