Milliókért adta el az Omega a Gyöngyhajú lányt


-A A+

Megállapodott Kanye West és az Omega együttes a Gyöngyhajú lány című sláger felhasználásáért járó összegben – írta a Blikk, amely szerint az amerikai rapsztár hozzávetőleg 10 millió forintot fizethetett.

Tavaly májusban az Omega tagjai a rajongóktól értesültek arról, hogy a Gyöngyhajú lány című számuk is szerepel Kanye West új dalában – idézte fel a lap. A 21-szeres Grammy-díjas amerikai rapsztár Yeezus című új albumát harangozta be a New Slaves című felvétellel, amelyben 1 perc 26 másodpercen át hallható az 1969-es Omega-sláger.

Az amerikai énekes albuma tavaly június 18-án került boltokba, de a lemezt forgalmazó Universal Music a magyar sláger ügyében nem tett lépéseket, ezek után a hangfelvétel jogtulajdonosa, a Hungaroton, közvetítő segítségét kérte. „Szerencsénkre az USA-beli partnerünk, a Naxos el tudott járni a vitás kérdés rendezésében, és olyan összegben sikerült megállapodni, mely az esetleges peres úton való rendezés esetén a maximális, amerikai törvényeknek megfelelő juttatással hasonló nagyságrendű" – mondta a Blikknek Porkoláb Péter, a Hungaroton vezetője. „Azzal kapcsolatban nem bocsátkoznék részletekbe, hogy ez az összeg mekkora ahhoz képest, amelyet mi egy ilyen komoly magyar előadó, és egy ilyen fontos dal esetében helyesnek vagy méltónak tartunk" - tette hozzá.

Ennek nagyságára persze lehet következtetni, hiszen a szerzői és az előadói jogdíjakat nemzetközi megállapodások szabályozzák - írta a lap. Eszerint a teljes nagykereskedelmi bevétel 10-10 százalékát szokás erre szánni, méghozzá másodperc-arányosan. A külföldi jogdíjbevétel ügyintézéséért pedig 10 százalékos kezelési költséget számít fel a közvetítő.

Ez alapján az Omega 1969-es tagjai, továbbá a dal szerzői együttesen 10 millió forintot kaptak a Gyöngyhajú lányért - kalkulált a Blikk. „Nem cáfoljuk, hiszen az összeg nagyságrendileg kikövetkeztethető, de abban állapodtunk meg a szerzőkkel, hogy bevételről nem nyilatkozunk. Az Omega elégedett a megállapodással" – közölte Trunkos András, az együttes menedzsere.








EZT OLVASTA MÁR?

X