Rémálommá változó álomnyaralás Tunéziában


-A A+

Tunézia olcsó és nyugodt hely, biztonságos, a legliberálisabb az arab országok közül, lehet pihenni, szórakozni, utazni, történelmi emlékeket csodálni, késő őszig fürödni a Földközi-tengerben, jókat enni – így kínálták még nem is olyan régen az észak-afrikai országot. Aztán hirtelen minden megváltozott: az éppen ott nyaraló turisták számára rémálom lett. Ma már nem készülünk Tunéziába.

Kolozsvárról két-két és fél órányit tartott az út Monastir repülőteréig, ahonnan busz vitt el Sousse-ba. Az idegenvezető is arról tájékoztatott, akárcsak a Tunéziát korábban megjárt barátok, hogy biztonságos hely, az arabok alkoholt nem fogyasztanak, kötekedő, garázdálkodó részeg emberekkel nem lehet találkozni, a zsebtolvajlás annyira jellemző, mint bármely más országban, mindenért alkudozni kell a piacon, vagy a kisebb boltokban.

Az alkudozás egy színjáték tulajdonképpen, mert az általunk ajánlott összegre az árus sopánkodik, szemeit égnek forgatja, és közben arról beszél egy keverék, arab-francia nyelven, hogy mekkora a családja, akit neki el kell tartania, de így elszegényedik, éhen hal..... De ha mi meg sem próbáljuk lealkudni az árat, akkor megsértődik, barátságtalanná válik, úgy érzi, nem tetszik az áruja, nem is érdekel igazán bennünket, hogy mit vásárolunk.

Magyarul is megszólalnak

Szállodánk, a Marabou hotel a tengerparton állt az összes hotellel egy sorban, vagyis követte a tengerpart ide-oda görbülő vonalait. Igazi tusztikai paradicsom (volt) Sousse, ahol három-négy és öt csillagos szállodák kínálják magukat. Valamennyi saját stranddal rendelkezik a tenger partján, de egyikről át lehet sétálni a másikra, nincs korlát, vagy kerítés, csupán a napernyők színe és formája különbözteti meg egyiket a másiktól.

Egyfajta kényelmet jelent a turistának, hogy a szállodából kilépve egyenesen a „saját” tengerpartjára mehet fürödni, vagy napozni, ha unja a szálloda belső udvarán levő medencéket, aquaparkot. Miközben átsétálhat a szomszédos, vagy a negyedik-ötödik-sokadik szálloda strandjára is.

A helyi alkalmi árusok is ugyanígy jönnek-mennek a parton, gyümölcsöt árulnak, sálakat, bizsukat, hangosan kiabálva kínálják a portékáikat, meg-megszólítják a napozókat, alkudoznak, el-eltanulva egy-egy idegen szót, azt is bedobják, hogy meggyőzőbbek legyenek. „Tessék olcsó áru” – kiabálják magyarul, ha meghallják, hogy magyarul beszélünk egymással, de ugyanígy angolul, németül, oroszul is tudnak néhány szakmabeli kifejezést.

Gyakori a modern öltözék

Az átlag tunéziai saját anyanyelvén kívül franciául beszél, mivel Tunézia francia gyarmat volt, de miután a gyarmati állapot megszűnt, a francia nyelv maradt. Az utcán a hagyományos arab viselet mellett gyakori a modern öltözék, a fiatal lányok mini szoknyát, testre feszülő pólót, lenge nyári ruhákat viselnek, a férfiak rövid nadrágban, atlétában, strandpapucsban járnak leginkább.

Természetesen nem hiányzik a talpig feketébe, vagy fehérbe burkolózott, főleg idősebb nők látványa sem, a hagyománytisztelő fiatal hölgyek kendőt viselnek a fejükön, hosszú farmert, szoknyát tunikával, színesen, csinosan öltözködnek, nem nélkülözik a sminket sem, elegánsak, ápoltak.

A bazárban, az utcákban számtalan csecse-becsét, ruhát, cipőt, édességet, játékot, cserépedényt, ajándéktárgyat kínálnak. A vásárlók, vegyesen turisták és helybeliek válogatnak, alkudoznak, kiabálnak egymással, óriási a hangzavar, szinte valamennyi standon, sátorban szól egy rádió, vagy lejátszó, üvölt a jellegezetes arab zene. Bár nagy kultúrsokkot jelentett első találkozásom az arab világgal, furcsa érzések keveredtek bennem: szeméttárolót sehol nem láttam az utcán, a téren, viszont annál több szemetet.

Elviselhetetlen hangzavar

A vásárlók, ahogy egy új cipő vagy ruha birtokába jutottak, azonnal kibontották a csomagolást és a földre dobták. Kartondobozok, nájlonzacskók, papír mindenhol, cigarettás doboz, kólás palack és minden egyéb az út szélén. A téren, amit szabályosan nyírt platánfák kereteztek, leterített újságpapírokon feküdtek az árusok és kínáltak mindenfélét, elképzelhető és elképzelhetetlen árut.

Szakadozott, összeragasztott kartondobozból, rongyok közül emelte ki az idős asszony az áruját, amire csak közelről lehetett ráismerni: friss, forró pitét. A kapubejáratoknál, amelyet szintén a kosz határozott meg első látásra, ügyvédi iroda, fogorvos, vagy szálloda hirdette magát. Megszólalt a müezzin is, hogy az amúgy is elviselhetetlennek tűnő hangzavar teljessé váljon.

Taxival utaztunk a belvárosba, busszal a legközelebbi nagyvárosba, az árat minden alkalommal indulás előtt megvitattuk, kialkudtuk, ha nem tetszett, kiszálltunk a járműből, másikat intettünk le. Választani lehetett bőven a modern vagy öreg autók közül, a gépkocsivezetők általában kedvesek voltak, kézzel-lábbal, keveréknyelvvel értették meg magukat az utassal.

Előzékenyek, barátságosak

Vendéglőben, étteremben, üzletben előzékenyen, barátságosan szolgáltak ki, többen is megkérdezték, honnan vagyunk, milyen nyelvet beszélünk. Kívánságunkra arab betűkkel írták le nevünket egy újságpapír szélére. Ritkán esik az eső, éppen kifogtunk egy záport, mindenki szaladt, össze-vissza menekült az eső elől, a fényesre koptatott kövek csúsztak a gumipapucsok alatt, ha egy ember elesett, magával rántott még legalább két-három személyt. Mosolygás, nevetés követte az ilyen jeleneteket, egymásra néztek az emberek , a tekintetekből az életszeretet áradt.

Az eső elől egy régimódi rövidáruboltba tértünk be, az eladó régivágású idős arab, kedvesen intett, nézzük meg az áruját. Hasonlóképpen ismerkedtünk szőnyegkészítővel is, aki végigvezett labirintus-szerű házán, megmutatta, hogyan szövik a szőnyegeket, hogyan tárolják azokat. Aztán egy bőrdíszműves mutatta meg a műhelyét, szandált vásároltunk tőle, az általa kínált vételárnak az egyharmadát mondtuk, amit hosszaz panaszáradat követett, majd féláron megvásároltuk a kinézett és felpróbált lábbelit. A tulajdonos elégedetten mosolygott, jöjjünk még, mondta.

Jöjjünk még Tunáziába, jövünk is, hiszen sok a látnivaló, még egytizedét sem sikerült megtekinteni, határoztuk el. Ma már nem készülünk az észak-afrikai országba utazni, hálásak vagyunk a sorsnak, önmagunknak, szervezőkészségünknek, hogy néhány éve elutaztunk, megnéztük, belekóstoltunk a hangulatába. 








EZT OLVASTA MÁR?

X