A hollywoodi filmek tele vannak előítéletekkel


-A A+

Felmérés támasztja alá, hogy az amerikai filmgyártás központjának számító Hollywoodban finoman szólva sem az egyenlőség hívei, legalábbis amikor a szerepeket osztják ki.

Kiderül például, hogy a filmek főszereplői között mindössze 26 százalék a nő, ráadásul a filmek mindössze 4 százalékát rendezték nők.

A 700 legtöbb bevételt hozó alkotásban 30 835 beszélő szerep volt, ennek 30,2 százaléka női. Ez azt jelenti, hogy minden a filmekben átlagosan minden 2,3 megszólaló férfira jut egy nő – írja a Kívül tágasabb blog.

A tavalyi év 100 legnagyobb kasszasikerében ugyanakkor egyetlen 45 év fölötti női főszerep sem volt, a középkorú mellékszereplők között is csupán 19,9 százalék a nők aránya – azaz Hollywoodban nőként tényleg örökké fiatalnak kell maradni.

A nők 27,9 százaléka kihívó öltözékben jelent meg szerepe szerint (ez az arány a férfiaknál 8 százalék), esetleg meztelenül (26,4 százalék a nőknél, 9,1 százalék a férfiaknál).

A tavalyi év 100 top filmjében a szöveggel rendelkező színészek 73,1 százaléka fehér volt, 12,5 százaléka afrikai-amerikai, 5,3 százaléka ázsiai, 4,9 százaléka hispán/latin, 2,9 százaléka közel-keleti és kevesebb, mint 1 százaléka tartozott a különböző amerikai őslakos közösségekhez.








EZT OLVASTA MÁR?

X