„Az üvegplafon még nagyon ott van a nők feje felett”
„Nem látom semmi értelmét a kötelező virággal, kedélyeskedő munkahelyi ivászattal kifejezett nőnapnak. A szeretet, a tisztelet spontán és kölcsönös gesztusaiban hiszek” – vallja Vallasek Júlia. A kolozsvári irodalomtörténészt a nőnapról kérdeztük.
Középiskolás korom óta ismerem, ő volt az, aki minden évben első díjas volt a magyar irodalom tantárgyversenyen. Legutóbb a Kofferben találkoztam vele, amikor Jane Austen leveleinek magyar fordítását mutatták be. Csodálatra méltó az a szeretet és szenvedély, amellyel körbetanulmányoz egy-egy életművet, amivel éppen foglalkozik. Amikor Angliában járt, órákat töltött a múzeumban, mert tudnia kellett, milyenek azok a textíliák, amelyekre Jane Austen 200 évvel ezelőtt alkudozott a kereskedőknél. Egyetemi tanár, irodalomtörténész, fordító, feleség, édesanya. Vallasek Júliát a nőnap apropóján kérdeztem.
Ért-e valaha hátrány amiatt, hogy nő vagy?
Szerencsés vagyok, mert támogató környezetben nőttem fel, abban élek, így komoly hátrány nem ért. Voltak apróbb szúrások, amelyeket nagyvonalúan egy-egy adott személy tahósága, vagy a társadalmunkban sokszor fel sem ismert, meg sem nevezett, (de attól még az elszenvedőnek fájdalmas) „hétköznapi szexizmus” számlájára írtam.
És előny?
Munkában, karrieralakításban nem. Előnynek tekintem viszont, hogy sok erős, izgalmas nőt ismertem meg, akiket nőként bizonyos értelemben példaképnek tekinthetek. És bár nem „előny”, de nagyszerű érzés anyának lenni.
Jelent-e valamit neked a nőnap? Hogy március nyolcadikát a nők nemzetközi napjává tették?
Nem látom semmi értelmét a kötelező virággal, kedélyeskedő munkahelyi ivászattal, „vigyük el moziba vagy vacsorázni az asszonyt”- típusú megmozdulásokkal kifejezett nőnapnak. A szeretet, a tisztelet spontán és kölcsönös gesztusaiban hiszek. Évi 365 napon át. Ugyanakkor jó ez a nap arra, hogy elgondolkodjunk azon, mi minden valósult meg az alatt a csaknem száz év alatt. És mi minden nem. Vannak kivételek, de az üvegplafon azért még nagyon ott van a nők feje felett. Nemrég olvastam, hogy csak az EU-ban átlag 40 százalékos különbség van az azonos képzettséggel azonos munkakörben foglalkoztatott nők és férfiak fizetése között. Van még min gondolkodni a nők nemzetközi napja alkalmából, és van még min változtatni.
Mi tesz téged boldoggá?
Az egyszerű és minőségi dolgok tesznek boldoggá: egy jó könyv és mellé egy pohár jó bor. Sétálni erdőben, hegyek között. Tiszta vizű tavakban, tengerben úszni. Csendben lenni, élvezni a csendet. Jókat beszélgetni, nevetni semmiségeken. Egészségesnek, boldognak tudni azokat, akiket szeretek. Ami a jövőt illeti, boldoggá tenne az, ha a lányaim egy nőkkel szemben igazságosabb világban élnének.
(Nőnap alkalmából Negele Enikő vállalkozóval, Horváth Anna alpolgármesterrel és Kézdi Imola színésznővel is készítettünk rövid interjút).
- 33255 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33257 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33257 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33259 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33260 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33260 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni