Star Academy: Szőcs Renáta most már a győzelemért énekel


-A A+

Végéhez közeledik a TV2 tehetségkutató műsora, a Star Academy. Az erdélyiek számára, de a csíkiaknak kiváltképp nagyon fontos a szombat este, mert a csíkszeredai Szőcs Renáta is a döntőben énekel.  

Ez lesz az első és egyben utolsó olyan adás, amelyben kizárólag a nézők szavazatira számíthatnak a versenyzők. Eddig ugyanis a négytagú zsűri, valamint a nézői szavazatok összesítésével jutottak tovább a versenyzők. Szőcs Renáta nagy valószínűséggel sok szavazatot köszönhet az itthoni közönségnek, de a fiatal lány a magyarországi nézők körében is nagyon népszerű, hiszen tehetsége mellett, szerénységével, visszahúzódó természetével is sok ember szívébe lopta be magát.

A Star Academy versenyzői az elmúlt másfél hónapban a külvilágtól elzártan éltek, ami azt jelenti, hogy nem tarthatják a kapcsolatot a családtagjaikkal, csupán az élő műsorok alkalmával láthatták egymást a nézőtéren. Szőcs Renáta családjának volt talán a legnehezebb elviselni az elszakadást, ugyanis a földrajzi távolság ellenére minden szombatra kiutaztak Budapestre az élő műsor felvételeire, hogy találkozhassanak néhány perc erejéig.

„Természetesen megterhelő minden héten egy fél napon át megtenni azt a 700 kilométert, majd másnap vissza, de tudjuk, hogy Renikének az néhány másodperc is akkora töltet ad, amiből aztán egész héten építkezik. És persze nekünk is nagyon sokat jelent, hogy élőben is láthatjuk őt, nem csak a képernyőn” – mesélte a Maszolnak Szőcs László, Renáta édesapja, aki egyébként Csíkszereda egyik legismertebb sportolója is.

A műsor véget ér ugyan, de apa és lánya nem örülhet sokáig egymás társaságának, mert a cselgáncsozó apuka november 15-én indul az Egyesült Államokba, Floridába a Veterán Cselgács Világbajnokságra. Fordul tehát a kocka, Reninek kell a majd egy verseny miatt szorítania az édesapjának.

Szombaton este 19 óra 50 perctől kezdődően tehát kizárólag a nézők okostelefonos applikáción keresztül leadott szavazatain múlik, hogy ki lesz a győztes a négy tehetséges döntős közül, és esélyt adhatunk egy csíkszeredai tehetségnek, hogy lemezszerződést és 24 millió forintot nyerjen. A műsorban egyébként arra is szavazhatunk, hogy melyik, számunkra legkedvesebb általuk előadott dalt énekeljék el még egyszer. A Szőcs Renátával korábban készült interjúnkat itt olvashatja.








EZT OLVASTA MÁR?

X