A gótikából ihletődött divattervezők mutatták be alkotásaikat Marosvásárhelyen


-A A+

A középkor jegyében tartottak hétfő este divatbemutatót a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében.

Az esemény nem annyira a divatra összpontosított, mint inkább az adott kor művészeti jegyeinek a felhasználására, az alkotásra – hangsúlyozta Márton Krisztina szervező, aki felidézte: az elmúlt években a barokk, a klasszicizmus, a romantika, az impresszionizmus, a szecesszió jegyében tartottak divatbemutatót, és végül, a 20. századhoz érkezve, a népművészet tematikáját választották.

Az idén pedig visszaugrottak az időben, és a középkort választották központi témának. Ezen belül főleg a gótika ihlette meg a tervezőket, de nem csupán a textilművészet, hanem a színes üvegablakok, az építészet, az ötvösművészet is.

Tizenkét minikollekciót láthatott a közönség, közöttük felnőtt divattervezőkét, illetve egyetemistákét és gimnazista diákokét is. A középkor, bár sötétnek szokták nevezni, egyáltalán nem volt sötét, sok újdonságot, változást hozott – mutatott rá Márton Krisztina. Például az olló, a gomb megjelenésével, ekkor kezdtek testreszabott ruhákat készíteni, a viselet nőiesebb formát nyert, az addigi redőzött megoldások helyett a szabászat jóvoltából.

A hétfő este bemutatott kreációk olyan egyedi darabok voltak, amelyek hordhatók ünnepnapokon, alkalmi eseményeken, vagy akár a hétköznapokban is – foglalta össze a látottakat a divattervező. 








EZT OLVASTA MÁR?

X