Súlyos buszbaleset történt Magyarországon


-A A+

Az elsődleges adatok szerint hárman haltak meg abban a buszbalesetben, amely szombaton éjfél előtt történt Magyarországon az M3-as autópályán. A már felborult járműnek több autó is nekirohant - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Janasóczki Attila közölte: a halálos baleset Mezőkeresztes és Mezőkövesd között történt az autópályán, az utat teljes szélességében lezárták. Hozzátette: egy utasokat szállító busz ezidáig tisztázatlan körülmények között felborult. A baleset következtében három ember meghalt, többen pedig megsérültek.  

A busz magyar forgalmi rendszámú volt. A jármű balesete után további autók rohantak előbb a buszba, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött. Ezek között magyar, román és ukrán felségjelzésű is van. Az MTI információi szerint a bécsi adventi vásáron jártak az utasok a busszal.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-vel közölte: az OMSZ 14 mentőkocsival érkezett a helyszínre, ahol összesen 31 sérültet találtak. "Sajnos közülük egy 13 év körüli fiú, egy 20 év körüli nő, és egy 50 év körüli férfi életét nem lehetett megmenteni, hatan súlyosabb, huszonketten könnyebb sérüléseket szereztek" – tájékoztatott.

Janasóczki Attila elmondta, a helyszínen melegedőbuszokban várakozhatnak azok, akiket nem kellett kórházba szállítani, vagy nem sérültek meg. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) ugyanis újabb buszokat küld, és ezekkel a járművekkel szállítják őket Miskolcra.

A helyszínelést követően a tűzoltók elkezdik a roncsok eltávolítását az útról. Azokat, akik könnyebben sérültek meg, a Miskolci Rendőrkapitányságra szállítják, ahol ellátást kapnak és pszichológus is segíti őket a történtek feldolgozásában. Továbbra is teljes útzár van érvényben mindkét irányban. Mezőkeresztesnél terelik le, illetve vissza az autópályára az autósokat. Az MTI helyszínen lévő tudósítója szerint sok autó torlódik.








EZT OLVASTA MÁR?

X