Ötszázezer euró kárpótlást kér az amputált péniszű buzăui férfi


-A A+

Félmillió euró kárpótlást követel a buzăui megyei kórháztól egy férfi, akinek orvosi műhiba miatt amputálni kellett a hímvesszőjét – számol be a News.ro.

Costică Maroleanut 2014-ben utalták be a kórházba veseelégtelenség tüneteivel. Az orvosok katétert helyeztek el a húgycsövébe, és rövidesen a betegnél alhasi fájdalmak jelentkeztek. Amikor megvizsgálták a fájdalom okát, már késő volt: pénisze már üszkösödni kezdett.

A férfit a bukaresti katonai kórházba szállították, amelynek orvosai megállapították, hogy a megfertőződött testrészt amputálni kell. A beteg ezt követően perelte be a buzăui megyei kórházat orvosi műhibáért, és első fokon nyert: a bíróság megállapította, hogy orvosi műhiba áldozata volt.

Az ítélet birtokában most Costică Maroleanu félmillió euró kárpótlást kér a kórháztól. A hírügynökségnek elmondta, megpróbált peren kívül kiegyezni a vétkesnek talált orvosokkal, de nem sikerült, így ha szükséges, bűnvádi pert indít ellenük.








EZT OLVASTA MÁR?

X