Öt személygépkocsit rongált meg egy sofőr egy utcai üldözés során


-A A+

A dévai rendőrség köröz egy gépkocsivezetőt, aki csütörtök éjjel nem volt hajlandó megállni a közlekedési rendőrség felszólítására. 

Az autós üldözés során a sofőr öt szabályosan parkoló személygépkocsit rongált meg Déva egyik sugárútján, tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a rendőrség. A gépjármű vezetője két másik személlyel utazott az autóban, őket elfogta a rendőrség. 

Bogdan Niţu, a Hunyad megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, egy nagy-britanniai jelzésű személygépkocsi sofőrje nem állt meg a rutinellenőrzést végző rendőrök jelzésére, így azok hang- és fényjelzések kíséretében a nyomába eredtek. Néhány kilométeres üldözés után sikerült elállniuk az útját, az üldözés közben azonban a sofőr autójával megrongált öt másik járművet. 

"A két utast elfogták, a gépjármű vezetőjének viszont sikerült elmenekülnie a helyszínről. A rendőrség azonosította és jelenleg is keresi a tettest" - mondta a szóvivő. 

Az előzetes vizsgálatok szerint a férfinek van jogosítványa, és az autó is forgalomba van íratva. A rendőrség nem zárja ki, hogy más bűncselekményeket is elkövetett, ezért menekült el. Egyelőre csak azért keresik, mert nem állt meg a rendőrség jelzésére. 

A megrongált személygépkocsik tulajdonosai a gyanúsítottól kérhetnek kártérítést. 








EZT OLVASTA MÁR?

X