Blága Tünde gyimesközéploki modellt kérdeztük a szépség titkairól


-A A+

Blága Tünde 1996-ben született, Gyimesközéplokon nőtt fel, jelenleg Csíkszeredában él. A fiatal hölgy már többéves tapasztalattal rendelkezik a modellkedés, valamint a szépségversenyeken való részvétel terén. Egy héttel ezelőtt zárult a Magyarország Világszépe nevű szépségverseny, amelyben a legjobb tíz között végzett a gyimesi lány. Ennek kapcsán kerestük meg, ő pedig szívesen és őszintén beszélt arról, mi kell ahhoz, hogy valaki szépségkirálynő lehessen.

Mit érdemes az olvasóknak tudniuk rólad? Hol tanultál, mivel foglalkoztál a modellkedésen kívül?

Könyvelést tanultam a Kájoni János Szaklíceumban, Csíkszeredában. Aztán nem mentem egyetemre, mert inkább a modellkarriert választottam. Abból ugyanis nagyon könnyen ki lehet törni. Úgy gondoltam, hogy amíg lehetőségem van rá, addig ezt kihasználom, és aztán később jöhet az egyetem.

Hogyan indult a modellkarriered? Mikor volt az első alkalom, amikor modellkedéssel vagy szépségversennyel kapcsolatos eseményen részt vettél?

Hét évvel ezelőtt, 14 éves koromban vettem részt először szépségversenyen, nagyjából hazai versenyekre neveztem be. Aztán gondoltam a tavaly egyet, hogy mi lenne, ha kipróbálnám magam magasabb színvonalú versenyeken is Magyarországon. Az ottani első versenyemen bejutottam a legjobb tíz közé, aztán az idén a Magyarok Világszépén is megmérettem magam, ez a múlt hétvégén volt, de ott is csak a top 10-be sikerült bejutnom. De ez is nagyon jó eredmény számomra, hiszen erdélyi lányként nagyon nehéz idáig eljutni.

Hogyan vetted a bátorságot annak idején, hogy jelentkezz szépségversenyekre, ismerősök, a szüleid biztattak, vagy te magad láttad meg ebben a lehetőséget?

Mindig is szerettem volna kitűnni, és ezt arra felhasználni, hogy másokon segítsek. Mivel úgy éreztem, hogy másképp nem lett volna könnyen lehetőségem ezt megvalósítani, úgy határoztam, hogy ezen a pályán indulok el, így a modellkedés mellett szépségversenyen is indultam. Az a célom mindezzel, hogy gyermekeket, rászorulókat segítsek, de leginkább a beteg gyermekek támogatása áll hozzám a legközelebb. Ez volt tehát a legfőbb oka annak, hogy elindultam ezen a pályán, kihasználva a kínálkozó lehetőségeket. Nyilván, hogyha szépségkirálynő leszek, mondjuk Magyarország-szinten, akkor nagyon sok támogatóm lesz. És ott amilyen nyereményeket lehet megszerezni – nem kis összegekről van szó – azt már könnyen lehet ilyesmire fordítani. Egyébként a legjobb tízbe bekerülők is kapnak nyereményt, viszont, ha királynő vagy, esetleg ott vagy az első háromban, akkor jóval nagyobb összeg a nyeremény.

Van olyan konkrét gyermekeket segítő alapítvány, szervezet, amelyen keresztül a támogatást biztosítanád?

Egyelőre nincs ilyen szervezet, de azt tudom, hogy mindenképp itthoni gyermekeken szeretnék segíteni, persze ahogy a lehetőségeim engedik majd. Ha Magyarországon nyerek egy versenyt, akkor inkább oda fogok ugyan tartozni, de nekem a szívem mindig hazahúz.

Van segítségnyújtásban már tapasztalatod?

Karácsonykor szoktam gyűjtési akciókban részt venni: ajándékcsomagokat készítettünk rászoruló gyermekeknek.

Mi az a három tulajdonság, amelyet a legfontosabbnak tartasz magadról elmondani?

Alázatos vagyok, segítőkész és talpraesett.

És a három közül melyik számodra a legfontosabb?

Szerintem nagyon fontos, hogy alázatos legyél. Nagyon sokan azt mondják, hogy lehet, azért érek el több sikert az életem során, mert mindig alázatos vagyok, és sosem változok meg. Bármit elérek ugyanis, azt tudom kezelni. Nem szállok el. Persze ugyannak az embernek képzelem magam, bármit teszek, én nem gondolom magam sem többnek sem kevesebbnek, ha valami változik. Számomra nagyon fontos ez a tulajdonság, és ennek a szem előtt tartásával szeretnék majd én is szépségversenyeket szervezni. Nagyon komoly szinten szeretném ezt egyszer csinálni, ehhez pedig az eddig szerzett tapasztalataimat használnám fel.

Melyek ezek a tapasztaltok, mit láttál az eddigi versenyeken?

Nagyon fontos, hogy egy szépségkirálynő tudjon szépen beszélni, jól kifejezni magát. Alázatos legyen – természetesen – és kész legyen arra, hogy tudjon segíteni másokon. Ezek nagyon fontos dolgok. Ha elnyersz egy címet, akkor azt tudnod kell kezelni, és fenn kell tudni maradni ezzel. Nagyon fontos az, hogy a megjelenés, a kisugárzás, a beszéd mind a helyén legyen. Mert ugye a legtöbb ember azt hiszi, hogy aki szép, az buta. Pedig ez nem így van. A hazai versenyeken például sokszor láttam azt, hogy ezek a dolgok nem számítanak, nem fontos, hogy intelligens légy, tudj beszélni. A külföldi megmérettetéseken azonban ez nagyon sokat nyom a latban. Tehát egy lány nem is tud bejutni még csak a középdöntőbe sem úgy, ha nem látnak valamit benne. Nagyon fontosa az, hogy meg tudd fogni az embereket. Már az első benyomás sokat számít.

Most lezárult a Magyarország Világszépe. Mik a terveid a jövőre nézve? Újabb versenyre jelentkezel?

Most nincs olyan verseny, amelyre beneveztem. Igazából szeretnék pihenni egy kicsit, mert most belefáradtam a versenyzésbe. Nem esett jól, hogy nem kerültem be a top háromba legutóbb, mert úgy érzem, hogy tényleg mindent megtettem: kellőképpen felkészültem és fejlődtem is mindenféle szempontból. Nemrég kaptam három meghívást is, hogy Romániát képviseljem különböző szépségversenyeken, de egyiket sem vállaltam el, mert nem éreztem kellőképpen felkészültnek magam ezekre a nemzetközi versenyekre. Itt az angoltudás nagyon számít. És úgy gondolom, hogyha elmegyek egy világversenyre, akkor már olyan szinten szeretnék teljesíteni, amellyel egy országot hitelesen képviselhetek. Az idén az angoltanulásra összpontosítok, jövőben pedig az egyik legfontosabb magyarországi szépségversenyre jelentkeznék.








EZT OLVASTA MÁR?

X