Római kori színházat találtak Jeruzsálemben a Siratófal mellett


-A A+

Sohasem használt római kori színházat találtak a régészek Jeruzsálemben, a Siratófal szomszédságában - jelentette a Háárec című újság kedden.

Mintegy kétezer évvel ezelőtt, a Kr.e. 530 és az Kr.u. 70 közötti időszakban Jeruzsálemben egy széles lépcsősor vezetett a zsidók legszentebb helyéhez, a Szentélyhez az alacsonyabban fekvő városból. Az utat boltívvel támasztották a Szentély nyugati támfalához, a mai Siratófalhoz, ennek az alátámasztásnak a nyomát már a tizenkilencedik század közepén megtalálta egy brit régész, Charles William Wilson.

Nagyjából két éve kezdtek ásatásokba a róla elnevezett Wilson-boltív alatt az izraeli régészek, akik elsősorban az építmény pontos korát akarták meghatározni. Azonban a tudósok legnagyobb meglepetésükre a Wilson-ív alatt egy római kori, színházszerű épület maradványaira bukkantak kerek színpaddal, ülőhelyekkel és lépcsőkkel, amelyet egykor kétszáz néző befogadására terveztek.

A fedett és zárt terű, tehát zenés előadásokra is alkalmas, általában egykor odeonnak nevezett épület jóval kisebb az Izraelben másfelé, Bét Seánban, Bét Guvrinban vagy Cezareában megtalált szabadtéri színházaknál. „Tudományos szempontból szenzációs felfedezés, igazi meglepetés. Nem gondoltuk, hogy Jeruzsálem elveszett színházának rejtélyére bukkanunk" - áll a régészek közleményében.

A római korban efféle építményeket vagy színháznak, vagy a városi tanács üléstermének húztak fel, de a kutatók azt sem zárják ki, hogy buleutérionnak, vagyis a ülésteremnek szánták az egykori építtetők. Nem sokkal befejezése előtt azonban sorsára hagyták és sohasem használták a színháztermet. Erre utal, hogy nem készültek el teljesen a lépcsősor kialakításával. A szakemberek úgy vélik, hogy fontos történelmi esemény okozhatta az építkezés félbehagyását, talán a rómaiak elleni Bar Kochba-felkelés, amely Kr.u. 132-től 135-ig tartott és Hadrianus római császár kegyetlenül leverte.

A régészek különösen jelentősnek tartják a színházépület megtalálását azért is, mert a korabeli írásos források, - köztük Josephus Flavius könyvei - megemlítik a Jeruzsálemben lévő római kori színházakat, de mindeddig nem bukkantak ilyen épületek nyomaira.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X