Dancs Annamari először beszélt arról, hogyan szakított vele férje


-A A+

Dancs Annamari először beszélt arról egy bulvármagazinnak, hogyan szakított vele férje, és hogy élte meg, hogy egyedül maradt gyermekükkel. Négy hónapos volt a kisfiúk, amikor Kerényi Mikós Máté elhagyta. A Budapesti Operettszínház két művésze hónapok óta külön él, az énekesnő egyedül neveli kisfiukat.

"Hét éve ismerjük egymást Mátéval, egyszer már szakítottunk, majd újra egymásra találtunk. Sokban különböztünk, de elfogadtuk egymást, és a legnagyobb békében és boldogságban éltünk. Az utolsó három évünk mesébe illő volt” – mesélt a házasságuk megromlásának előzményeiről a sepsiszentgyörgyi énekesnő a Best Magazinnak. Hozzátette: a legnagyobb rajongással szerette a férjét.

„Gyönyörű volt az esküvőnk, majd sok nehézség és küzdelem árán megfogant a babánk, aki tavaly februárban 2 kiló 20 dekával, koraszülöttként jött világra. Szépen cseperedett, Máté ügyes apuka volt, mindenünk megvolt a boldogsághoz. Aztán nyár elején sokként ért, amikor azt mondta, ő nem boldog, másképp szeretne élni, nem így képzeli el a családot. Amikor visszakérdeztem, mit ért azon, hogy másképp nem kaptam választ" – jelentette ki a művésznő a bulvármagazinnak.

A lapnak arról is beszélt, hogy hónapokon át küzdött a férjéért, a házasságuk megmentéséért, de hiába. "Megalázkodtam úgy, ahogyan csak egy szerelmes nő teheti. Végül el kellett fogadnom, hogy ő már rég döntött, másvalakit választott helyettem" – fogalmazott Dancs Annamari.

A magyarországi bulvárlapok korábban arról cikkeztek: Kerényi beleszeretett a feleségénél kétszer fiatalabb kolleganőjébe, Kardffy Aishába.








EZT OLVASTA MÁR?

X