Megszólalt a kislányát meggyilkoló óvónő


-A A+

Őrizetbe vették szerdán azt a 38 éves temesvári óvónőt, aki kedd este megölte a 4 éves kislányát. Három órán át tartó kihallgatásakor Oana Neţ azt mondta az ügyészeknek: nem tudja megmagyarázni a szörnyű tettét.

Mint korábban írtuk, a nő maga értesítette a hatóságokat a 112-es segélyhívó számon arról, hogy a fürdőkád vizébe fojtotta a kislányát. Utána öngyilkossági szándékkal gyomirtót vett be, de az ajtót rátörő rendőrök riasztották a rohammentősöket, akik kórházba szállították.

A nőt azonnal őrizetbe vette 24 órára a rendőrség, amint ezt az egészségi állapota lehetővé tette. A Digi24 beszámolója szerint a közel három órán át tartó kihallgatásán azt mondta az ügyészeknek: maga sem talál logikus magyarázatot a tettére. Kijelentette, hogy az utóbbi időben sokat foglalkoztatta a válás gondolata.

Rendőrségi források szerint Oana Neţ házassága valóban válságban volt. Éppen a gyilkosság előtti napokban csúnyán összeveszett a férjével, aki közölte vele, hogy válni akar. A kislány apja egyébként a munkahelyén volt, amikor a tragédia történt. A sajtónak azt nyilatkozta: sokkolták a történtek, mert a felesége nagyon szerette a kislányát, és a gyerek is nagyon anyás volt.

A szomszédok valósággal áradoztak Oana Neţről, akit „rendkívüli” embernek neveztek. Hasonlóan nyilatkozott róla annak a temesmurányi óvodának az igazgatója is, ahol a nő dolgozott. A bíróság csütörtökön várhatóan elrendeli az óvónő 30 napos előzetes letartóztatását.








EZT OLVASTA MÁR?

X