Fordulat történt a Brassóban félholtra vert férfi ügyében


-A A+

Az eddigi információkkal ellentétben büntetett előéletű volt egyike annak a két fiatalnak, aki múlt szombaton brutálisan megvert egy 66 éves férfit egy brassói aluljáróban.

A bűnvádi eljárást lefolytató ügyészek korábban közölték, hogy a tettesek egyikének sem gyűlt meg korábban a baja a hatóságokkal erőszakos cselekedetek miatt. Az áldozat ügyvédje azonban feltárta, hogy a fiatalabbikat korábban elítélték nemi erőszakért.

A 18 éves, Botoșani megyei Adrian Celpinsche a bűncselekmény elkövetése idején 17 éves, tehát kiskorú volt. Ezért nem ítélték szabadságvesztésre, hanem fél évig hatósági felügyelet alatt volt – közölte Dumitru Neculai ügyvédje.

Ez az információ részben alátámasztja azt a feltételezést, hogy a fiatalok puszta kedvtelésből verték meg a 66 éves férfit. Kihallgatásukkor az állították, hogy nem is ismerik az áldozatukat. Adrian Celpinsche azt vallotta: olyan részeg volt, hogy nem is emlékszik az aluljáróban történtekre. Az idősebbik gyanúsított, Mircea Mihai Constantin szerint azért verték meg az idős férfit, mert tett rájuk egy megjegyzést az utcán.

A két fiatal jelenleg előzetes letartóztatásban van.








EZT OLVASTA MÁR?

X